Kiss az Eb helyett most az érettségire készül

L. Á.L. Á.
2005.03.02. 20:38
Címkék
Nem is olyan régen még a magyar női tornasport első emberének számított a békéscsabai Kiss Renáta. Három évvel ezelőtt a debreceni szerenkénti világbajnokságon felemás korláton a legjobb 16 közé került, több világversenyen, köztük a 2003-as anaheimi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon is tagja volt a magyar csapatnak. Az idén azonban Kiss nem került be a válogatott keretbe. Nem véletlenül.- Már a múlt év végén mérlegeltem, hogy van-e értelme ilyen szinten csinálnom a tornát - magyarázta Kiss Renáta. - Délelőtt, délután edzéseim voltak, a tanulásra pedig nem sok időm jutott, az idén az érettségi miatt ennek kell a legfontosabbnak lennie az életemben. Tehát leültem az edzőimmel beszélni, és úgy döntöttünk, hogy egy időre pihenőre vonulok.- Teljesen?- A jelen állás szerint csak délelőttönként edzek, délután pedig tanulok. Ez azt jelenti, hogy valamiféle kapocs azért maradt a tornához.- Az idei debreceni Európa-bajnokság nem csábította önt?- Nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy mi legyen a sorsommal. Természetesen jó lett volna indulni az Európa-bajnokságon is, de be kellett látnom, hogy a kettő együtt nem megy. Most úgy látom, hogy az életben nagyobb hasznát veszem a sikeres érettséginek és felvételinek, mint a tornának.- Elképzelhetőnek tartja, hogy egyszer ismét látjuk versenyezni?- Minden előfordulhat, de nem akarok felelőtlen kijelentéseket tenni, így erre térjünk viszsza nyáron, a felvételim után.
Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
4 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
7 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
7 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
7 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
7 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
7 órája