Giuseppe Pancaro

Giuseppe Pancaro az egyik legkeményebb olasz balhátvéd, akinek két szomorú esemény miatt változott meg "öregkorára" élete: egyrészt tönkrement szeretett klubja, a Lazio, így Nesta mellé igazolta őt a BL-győztes Milan; s haszonélvezője volt Maldini öregedésének is, mert a veterán harcos gyorsasága megkoptával középre szorult vissza, így maradt Pancaróé a bal oldal a Milanban és az olasz válogatottban is.

A kis Gius a még nála is kisebb SS Calcio Acriben kezdett el futballozni tizenévesen, s innen emelte ki a Torino, majd passzolta kölcsön az Avezzano Calcionak, akikkel bemutatkozhatott a negyedik ligában a félprofik között. Erre a nagyok is felfigyeltek: az akkoriban nagyon erős középcsapatnak számító Cagliari csapott le rá. A rendre a nagyok bajszát cibálgató szardíniai kiscsapatban együtt játszhatott a belga Oliveirával, a később a Milanban is csapattárs Fiorival, Puscedduval, Fricianóval, Bonomival, Venturinnal, a sokszoros válogatott Fernando de Napolival és a Roberto Muzzi-Dario Silva-csatárduóval. Főleg utolsó évében ment neki jól a játék, hét alkalommal még eredményes is tudott lenni, ami ritka dolog balhátvédéknél. 1997-re már a legjobbak között emlegették a liga védői között, s öt év és 99 mérkőzés után a kiesett csapatból a Lazióba igazolt, bár hívta a Milan, a Bayern és a Juventus is! Azért választotta a kékeket, mert már gyerekkorában is nagy rajongójuk volt. A fővárosiaknál beindult a bolt: nyert bemelegítésnek egy Olasz Kupát majd az azt követő évben egy KEK-et, később újra magasba emelhette a hazai kupát a bajnoknak járóval együtt és közben 1998-ban még egy bajnoki ezüstöt is nyakába akaszthattak!

Nem akármilyen csapatban játszhatott: Marchiegani - Negro, Favalli, Nesta, Pancaro - Nedved, Verón, Sztankovics, Almeida - Vieri, Salas-lehetne a kor álomtizenegye, s a képzeletbeli kispadon olyan sztárok ülnek mint Fernando Couto, Mihajlovics, Conceicao, Baronio, Okon és a Lazio és az Inter későbbi edzője, Mancini. Micsoda csapat volt... A hat csodálatos esztendő alatt 1999-ben a válogatottban is bemutatkozhatott a horvátok ellen áprilisban vívott a gólnélküli mérkőzésen, ahol 2002-ig, Maldini visszavonulásáig nem volt stabil tagja még a bővebb keretnek sem. 2003 nyarán, mivel a Lazio anyagi csődbe ment s ő is kiszorult a kezdőből, elcserélték egy évre a visszatérése után szintén létszámfeletti Demetrio Albertiniért, kölcsönbe. Első mérkőzése jól sikerült - a Portót győzték le az Európai Szuperkupa fináléjában. Azóta is a kezdőcsapat tagja s lendületes, harcos és kemény játékával hamar a szurkolók szívébe lopta magát, emellett a mai kor kívánalmainak megfelelően a támadásokat is megfelelően segíti, sok gólpasszt adott már. Egyébként a 2003-ban végig jól játszó grúz Kaladzét szorította ki a csapatból - formájáról mindent elmond, hogy a Gazetta többször is a hét csapatába jelölte, sőt, a válogatott kezdőjébe is bekerült Maldini visszavonulása után.

Végigharcolta Zambrotta mellett az EB-selejtezőket, de bal lábának Achillese megakadályozta abban, hogy Trapattoni magával vigye a kontinensbajnokságra. Nyáron, kölcsönszerződésének lejártával haza kellett volna térnie a Lazióba, de a Milan megtartotta őt még egy évre - bár kezdőbeli helyét elveszítette Kaladze felépülése után. Pancaro nem okozott csalódást, de átlaga bőven a közepesnek számító hatos alatt maradt, így 2005 nyarán nem is marasztalták őt északon. Szerződésének lejártával szabadon választhatott az érdeklődő egyesületek közül, s végül a Fiorentina csapatához írt alá két évre.