Figo helyett Owen kezd

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
2005.04.10. 00:21
Címkék
Nagy volt az izgalom a Real Madrid szombati edzésére kilátogató újságírók körében, az első csapatban ugyanis Michael Owen szerepelt Luis Figo helyett. "Nem örülök, hogy rájöttek, mivel próbálkozom az edzésen, de nem fogok hazudozni az összeállításról. Raúl, Ronaldo, Owen támadó hármast fogok pályára küldeni" - vallotta be a szakvezető, Wanderley Luxemburgo.
"Egyébként megérteném, ha Figo dühös lenne, mert nincs rossz formában. De Owen utóbbi időben mutatott teljesítménye miatt mindenképpen lehetőséget akartam neki adni, választanom kellett hát, hogy Figót, Raúlt vagy Zidane-t áldozom fel" - tette hozzá a tréner, akinek ezek szerint meg sem fordult a fejében, hogy Ronaldót ültesse a padra.

Szombat este az Atlético Madrid, amelynek nagy szüksége lenne a pontokra a nemzetközi kupaszereplés kiharcolásához, Fernando Torres minden igyekezete ellenére képtelen volt betalálni a Numancia kapujába, miközben a sereghajtó Miguel révén egyszer beköszönt, és az utolsó szalmaszálba próbál megkapaszkodni.

Szavazás

Ki nyeri meg az idén a spanyol bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
5 perce

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
27 perce

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
37 perce

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
1 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
1 órája

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték – elemzés

Magyar válogatott
2 órája

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
2 órája

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
2 órája