Zöld utat kapott a Kovács, Janics páros

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
2005.04.14. 22:57
Címkék
Meglepő döntés született a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnökségének csütörtöki ülésén: a testület rábólintott Angyal Zoltán szövetségi kapitány új válogatási elveire.
A nemzetközi szövetség szabálymódosítása (rövidül a világversenyek programja, s ezáltal jelentősen csökken a versenyszámok közötti pihenőidő is) miatt a kapitány is változtatásra kényszerült: eszerint az egyes válogatót nyerő versenyzők a világversenyeken nem indulhatnak el a párosszámokban, felmentést ezalól csak az Athénban győztes Janics Natasa, valamint a Janics, Kovács páros kap. Korábban a kapitány azt nyilatkozta lapunknak, hogy az olimpiai bajnok lányok sem jelentenek kivételt, ám, mint megtudtuk, Angyal Kovács Katalin kérésére módosította a korábbi elhatározását."Akceptálnom kellett Kati kérését, főként azért, mert Natasával olyannyira kiemelkednek a nemzetközi és a hazai mezőnyből, hogy megérdemlik ezt a lehetőséget - mondta Angyal Zoltán. - Igaz, szakmailag úgy vélem, hogy ez a döntés fizikailag súrolja az elviselhetőség határát, ám ha ők mindenáron meg akarnak próbálkozni vele, nem gördítek akadályt elé. A hazai válogatókat már az Európa-bajnokság időrendje szerint bonyolítjuk le, s ha az egyes csata után a párosban kikapnak a lányok egy másik egységtől, akkor sajnos az a versenyző, aki nem nyerte meg az egyes indulás lehetőségét, a párost is bukja. További kivételezést ugyanis már nem tehetek meg a többi versenyzővel szemben. Katiék nagy kockázatot vállalnak ezzel, de azt hiszem, minden tiszteletet megérdemelnek a bátorságukért."Angyal Zoltán szövetségi kapitány döntése a július végi poznani Európa-bajnokságig érvényes.
Legfrissebb hírek

Ilyen sem volt még ezen a vb-n

Foci vb 2026
4 órája

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
4 órája

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
4 órája

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
5 órája

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
5 órája

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
5 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
5 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
6 órája
Ezek is érdekelhetik