Lélekelemzés az OM-nél

K. Zs.K. Zs.
2005.04.19. 23:25
Címkék
Franciaországban a kupa negyeddöntőjének mérkőzéseit rendezik ezekben a napokban - többek között az Olympique Marseille nélkül. Tegnap ezért is tartottak "kollektív terápiát" a déli óriásklubnál.
"A csapatnál remek a hangulat, a játékosok igazi barátként tekintenek egymásra, de a mérkőzéseken valami nem stimmel. Mindenki húzódozik attól, hogy megmondja a véleményét a másiknak, ha kivetnivalót talál a játékában. Ezt a félénkséget szeretnénk elűzni a játékosainkból" - magyarázta Pape Diouf, az OM menedzsere. A Philippe Troussier vezetőedző, a játékosok és a technikai stáb tagjainak részvételével megtartott lélekelemzés eredményességét először a hét végén, a Nantes elleni idegenbeli bajnokin ellenőrizhetjük. A küldöttség mindenesetre már ma útra kel Bretagne-ba, hogy egy üdülőhelyen folytassa a sajátos felkészülést, megmentendő a Bajnokok Ligája-indulásra feljogosító második-harmadik helyet.

A kupaforduló legnagyobb érdeklődéssel várt mérkőzését Nimes-ben rendezik meg, ahol a Sochaux lesz a helyi harmadik ligás klub vendége. A kupaspecialista "krokodilok" korábban már három élvonalbeli csapatot is elbúcsúztattak: a Saint-Etienne-t (3-2), az Ajacciót (1-1, tizenegyesekkel), majd legutóbb, igazi örömfutballal a Nice-t (4-0).
Legfrissebb hírek

Úszó Eb: Sárkány Zalán országos csúccsal döntős 800 gyorson

Úszás
40 perce

Matthäus szerint Nagelsmann-nak külföldön kellene munkát keresnie

Német labdarúgás
1 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
1 órája

Unai Emery minden sorozatban aranyérmes lenne az Aston Villával

Minden más foci
1 órája

Japán válogatott kapust igazol a PSG; cserélt egymással az Everton és a Palace – keddi transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Az utolsó percben szerezte a tizenhat éves középpályás a győztes gólt a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

Tóth Anna mégis futhat az atlétikai Eb elődöntőjében

Atlétika
1 órája

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírót ígér az UEFA

Minden más foci
1 órája