Atlétika: chip a cipőn

J. P.J. P.
2005.04.21. 22:19
Címkék
A májusi 21-i miskolci gyalogló Európa-kupa főpróbájának is tekinthető a hagyományos, 26. békéscsabai Tavaszi sportgála, amelynek fő programja az idén is a felnőtt országos egyéni és csapatbajnokság a férfi és női 20 kilométeres gyaloglásban.
A vasárnap 9 órakor kezdődő esemény - amely egyben az utánpótlás hosszútávú országos bajnoksága is lesz - ezúttal is a város szívében, a Csaba Centernél zajlik majd. Ugyancsak főpróbaként kezelik a helyiek, hogy az idei viadalon először mutatkozik be Békéscsabán a Champion Chip Hungary Kft.: a szervezők a cég által biztosított, a cipőkre erősített chipekkel mérik a köröket, illetve az időeredményeket, csakúgy, mint a világ legnagyobb maratoni versenyein.A gazdag program a Radnai József utcai futóversennyel egészül ki, majd a viadal zárásaként a kerékpárosok veszik át a főszerepet.
Legfrissebb hírek

Isztambulban rendezik a januári Spanyol Szuperkupát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
12 perce

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
23 perce

Csak nyugodtan büntessetek meg! – üzent a Como elnöke az UEFA-nak

Olasz labdarúgás
45 perce

Meglepő helyen bukkant fel Erling Haaland képmása

Minden más foci
1 órája

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Úszó Eb: döntős a 4x100-as gyorsváltó

Úszás
2 órája

Fabien Barthez lett a kapusedző a francia válogatottnál

Francia labdarúgás
2 órája

Mocsi Attila: Tökéletes állapotban várom a Süper Lig rajtját

Légiósok
2 órája