Rajt szabálymódosításokkal

Cs. B.Cs. B.
2005.04.25. 23:35
Címkék
A fogathajtók négyfordulós bajnoki sorozata hétvégén a fábiánsebestyéni állomással indul, amely még nem jelent válogatót a vb-re készülő kettes fogatok részére. Ezzel együtt nagy mezőny várható.
"Talán azért van ilyen népes mezőnyünk, mert a téli időszak elhúzódása miatt sokan még itt is kísérleteznek majd a fogatukkal, azaz elképzelhető, hogy kipróbálnak olyan lovat, amelyet élesben már nem kockáztatnának meg" - mondta Fintha Gábor szövetségi kapitány. A szabályok sok helyen módosultak. Először is díjhajtásban új programot, a nyolcast kell majd hajtani, ami lényegesen nehezebb a korábbiaknál, esetenként már komplikált díjlovagló elemeket is tartalmaz. Maratonban öt helyett már csak három szakasz maradt, egy ügető- és egy lépésszakaszt töröltek, s az akadályhajtás sem úszta meg változtatás nélkül, a verőhibáért - vagyis a labda leeséséért - a korábbi öt helyett már csak három hibapont jár, na és csökkent az alapidő, így a hajtóknak 20 méter/perccel gyorsabb tempót kell diktálniuk a pályán, hogy beférjenek a limitbe.A tavalyi négyesfogathajtó-világbajnokságon aranyérmet szerző csapat mindhárom tagja, azaz Lázár Zoltán, Dobrovitz József és Kecskeméti László is rajthoz áll, akárcsak a ketteseknél az egyéni és csapatvilágbajnok Lá-zár Vilmos.
Legfrissebb hírek

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
12 perce

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
19 perce

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
20 perce

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
26 perce

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
28 perce

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
28 perce

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skót meccsen

Minden más foci
57 perce

Győzelemmel rajtolt Szlovákia, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
1 órája