Főszerepben tündököl

A. Z.A. Z.
Vágólapra másolva!
2005.04.27. 00:20
Címkék
Ravasz ez a Nyíregyháza. A bajnokság alapszakaszában botladozott, meglepő vereségek kerültek a neve mellé, sokan azt hitték, esélytelen arra, hogy a negyedik helynél előbbre végezzen. A csapat mestere, Ludvig Zsolt nem szólt semmit, csupán egyszer, egyetlenegyszer említette meg: ők a rájátszásra készülnek. Afféle mentegetőzésnek hitték ezt sokan, egészen a BSE elleni elődöntőkig: a legfontosabb pillanatokban ugyanis a régi Nyíregyházát láthatta a publikum.
Kapuvári Melinda mindig harcol
Kapuvári Melinda mindig harcol
Kapuvári Melinda mindig harcol
Kapuvári Melinda mindig harcol
Kapuvári Melinda mindig harcol
Kapuvári Melinda mindig harcol
"Sokat, nagyon sokat dolgoztunk az idény közben. Tavaly minden idegszálunkkal arra koncentráltunk, hogy már az alapszakaszban elsők legyünk. Sikerült, ám ráment erre az elődöntő. Tanultunk ebből a hibából" - fejtette ki véleményét a szabolcsiak ásza, Kapuvári Melinda, aki fiatal, 21 esztendős kora ellenére vezéregyénisége a címvédő városmajoriakat összesítésben 3:2-re legyőző, ezzel a finálét kiharcoló társulatnak. Az ötödik, mindent eldöntő hétfői partin is a mezőny fölé nőtt, kíméletlenül bombázta a hazai térfelet (24 pontot termelt), csak a legritkább esetben voltak képesek sáncolni őt. "A rutinos társak, Botos Fruzsi, Fésüs Erzsi és a többiek elsőrangú védekezése nélkül fele ennyi pontot sem kaparnék össze" - tette ehhez hozzá, mindazonáltal bármennyire próbál szerény maradni, vitathatatlan: kulcsjátékossá nőtte ki magát ebben az idényben.

Vajon, minek köszönhető ez? "A keresztszalag-szakadásom, az egyéves szünet alatt rengetegen támogattak, s ugyan egy időben már közel voltam ahhoz, hogy feladjam, végül kitartottam. Elhatároztam, hogy bebizonyítom, nem véletlenül tartottak nagy tehetségnek. Tavaly még negyedik-ötödik játékosnak számítottam a csapatban, ebben az idényben sikerült az áttörés" - adja meg a választ a szemrevaló ütő, aki nem tagadja, vezérnek született. Mint fogalmaz: "Nem szeretem a langyos vizet, lételemem a meccseken a főszerep, ekkor megy igazán a játék. Mostanában nem panaszkodhatok, ám jól tudom, ennél is több kell, van még mit fejlődnöm."

A tavalyi esztendő legjobb női magyar röplabdása, Czakó Mária két és fél hónapja lapunban adott nyilatkozatában Józsa Zsuzsát és Kapuvári Melindát említette, mint akik bármikor megállnák a helyüket egy erősebb külföldi bajnokságban. "Jólestek ezek a szavak, előbb-utóbb szeretném kipróbálni magam egy másik sorozatban. Egyelőre azonban a lényeg, hogy a Vasas ellen is sikerrel járjunk" - jelentette ki Kapuvári Melinda. Ha hinni lehet Czakó Mária szavainak - márpedig miért ne lehetne? - a két, említett fiatal tehetség nagy ütőpárbaja lehet a vasárnap kezdődő aranycsata. Persze, a BSE kapitányát egy cseppet sem villanyozza fel ez a tény…
Legfrissebb hírek

Magyar Kupa-sorsolás: a tét már a legjobb 16 közé jutás

Labdarúgó NB I
5 perce

Örömtekerés helyett: demonstráció és törölt zárószakasz a Vuelta utolsó szakaszán

Kerékpár
11 perce

Haaland duplázott, a City magabiztos győzelmet aratott a United felett

Angol labdarúgás
14 perce

A hajrában dőlt el a Győr-rali – Német nyert!

Rali
20 perce

A Kassa simán továbbjutott a Szlovák Kupában

Minden más foci
29 perce

Osztrák hokiliga: egy gól is elég volt a Fehérvár Linz elleni sikeréhez

Jégkorong
37 perce

Niké Liga: Dunaszerdahely–Zólyombrézó

Minden más foci
46 perce

Erste Liga: fölényesen nyert otthon a címvédő Gyergyó

Jégkorong
47 perce
Ezek is érdekelhetik