Felfüggesztett börtönt kapott a petárdázásért

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2005.04.28. 21:37
Címkék
Egy milánói bíróság féléves felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtott egy Internazionale-szurkolót, aki petárdákat hajigált a pályára a labdarúgó Bajnokok Ligájában az AC Milan elleni botrányos véget érő negyeddöntőben.
A 21 éves férfit ráadásul 2007-ig kitiltották a San Siro Stadionból. Az április 12-i összecsapás a 73. percben, a Milan 1-0-s vezetésénél szakadt félbe, miután a hazai drukkerek különféle pirotechnikai eszközöket zúdítottak a pályára, s egy eltalálta Dida kapust.

Ekkor a csapatok bevonultak az öltözőbe, majd 25 perccel később folytatták a játékot, ám a tomboló szurkolók ismét dobálni kezdtek, így Markus Merk játékvezető lefújta az összecsapást. Az incidens miatt a 0-3-as megállapított eredményen túl az Inter zárt kapuk mögött köteles lejátszani következő négy hazai európai kupamérkőzését, illetve 300 ezer svájci frank büntetést kell fizetnie.

Érdekes fordulatot vett ugyanakkor egy másik olasz futballbotrány: a két héttel ezelőtti Juventus-Liverpool (0-0) BL-negyeddöntő előtt kitört utcai zavargások során kiégett egy mozgássérült rajongó autója. A zebrák egyik híve felajánlotta, hogy - noha nem ő volt a gyújtogató - vásárol egy kocsit a kárvallottnak, cserében pedig a bíróság hatályon kívül helyezi az illető nyolc hónapos felfüggesztett börtönbüntetését.

Szavazás

Ön szerint ki nyeri meg a scudettót 2005-ben?








Új fejezet cím:




Legfrissebb hírek

Isael: A brazil csapat erősebb, túl kell jutnia a norvégokon

Foci vb 2026
10 perce

Válogatott kapusok is ellátogattak a Fülöp Márton kapustáborba

Labdarúgó NB I
43 perce

A franciák 150 világbajnoki gólnál tartanak

Foci vb 2026
47 perce

Gill: Ha a labda tovább is megy, az ember nem fog – ez a futball

Foci vb 2026
1 órája

Joe Hart a franciák tizenegyese előtt történtekről: „Gusztustalan, amit Paraguay művelt!”

Foci vb 2026
1 órája

Gulyás István: Mindig azt kerestem, miben tudok még fejlődni edzőként

Utánpótlássport
1 órája

90 évvel ezelőtt a Haladást ünnepelte Szombathely

Képes Sport
2 órája

Videó: ezért lehetett szüksége Mbappénak védelemre a lefújás után

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik