Romário góllal búcsúzott a válogatottól

Az "el Baixinho", azaz "a Kicsi" becenévre hallgató labdarúgó a találkozó előtt végigsírta hazája nemzeti himnuszát, a tizenhetedik percben pedig az üres kapuba fejelt, miután Ricardinho lecsapott a guatemalai kapus, Miguel Klee rossz felszabadító rúgására és az "öreghez" játszott.

A botrányairól is elhíresült Romário aztán gyorsan kapott is egy sárga lapot túlzott gólörömért, mivel nem átallotta levetni a mezét. A huszonhatodik percben ráadásul lőtt még egyet, de azt a találatot les miatt nem adta meg a játékvezető. Emellett még két helyzetet is kihagyott - ő sem tökéletes.

A támadót a harmincnyolcadik percben cserélték le, és több, az 1994-es világbajnok brazil válogatottbeli csapattársa, többek között Rai, Branco, és Viola kísérte le a pályáról. Az egyesült államokbeli vb-n Romário öt gólt szerzett, ezzel a brazilok legeredményesebb játékosa volt, és abban az évben a FIFA szavazásán a világ legjobbjának címét is elnyerte.

Lecserélése után futott egy tiszteletkört a Sao Paulo-i Pacaembu-stadionban, ezzel feltartva a játékot pár percig, majd végleg elköszönt a canarinha sárga mezétől. A találkozót a brazilok egyébként 3-0 arányban nyerték.

"Nagyon sajnálom, hogy vége, de nagyon örülök mindannak, amit elértem a nemzeti csapatban" - mondta a mérkőzés után a 85-szörös válogatottként 71 gólt szerző Romário, akit az örökranglistán csak a 95-ször betaláló Pelé előz meg.

A találkozót amúgy nem az ő kedvéért rendezték: a két csapat egy brazil tévétársaság fennállásának negyvenedik évfordulója alkalmából mérkőzött meg. Ez volt a történelem második Brazília-Guatemala meccse: az első 1987-ben 1-1-re végződött, a kanárisárgát gólját pedig bizonyos Romário szerezte. A csatár abban az évben debütált a válogatottban egy Észak-Írország elleni barátságos összecsapáson.

Profi pályafutását a Vasco da Gama csapatában kezdte még 1985-ben, és várhatóan ott is fogje befejezni: az idény végéig mindenképpen a riói egylet játékosa marad.

Romário 1988-ban igazolt a PSV Eindhovenhez, amellyel háromszor lett holland bajnok, ám hiába játszott együtt olyan nevekkel, mint Ronald és Erwin Koeman, Eric Gerets, Fleming Povlsen vagy Wim Kieft, a nemzetközi színtéren nem alkottak maradandót, bár Romario az 1989-90-es idényben a BEK gólkirálya is lett.

1993-ban aztán Romário a Barcelonához igazolt, és talán élete legjobb szezonjában 33 meccsen 30 találatot jegyzett a katalánoknál, és ott volt a Milan ellen 4-0 arányban elbukott Bajnokok Ligája-fináléban is. 1994-ben világbajnok lett, majd hazament a Flamengoba, ahonnan 1996-ban tért vissza a Valenciába. Itt azonban két év alatt csak tizenegy találkozón lépett pályára, így 1998-ban hazatért, és egy kis katari kitérőtől eltekintve már csak a brazil bajnokságban ontotta a gólokat.

Az 1998-as világbajnokságon nem lehetett ott, mivel az esemény előtti napon izomsérülése miatt kikerült a keretből, 2002-ben pedig Luiz Felipe Scolari indoklás nélkül hagyta otthon a bajnokságban éppen meccsenkénti átlagban egy gól szerző, akkor 36 esztendős csatárt, aki akkor elkeseredésében egy időre fel is függesztette pályafutását.