Atlétika: Pars Krisztián második lett

MARIK BALÁZSMARIK BALÁZS
2005.05.08. 00:51
Címkék
Jó hírrel kezdhetjük az oszakai Grand Prix I-es versenyről szóló beszámolónkat. Pars Krisztián, az athéni olimpia ötödik helyezettje ugyanis idei legjobb teljesítményével, 78.08 méterrel szerezte meg a második helyet Vagyim Gyevjatovszkij mögött.
A szombathelyi dobót legyőző fehérorosz versenyző már Athénban is egy hellyel előrébb végzett, reméljük, a jövőben ebből azért nem lesz rendszer. Gyevjatovszkij legjobb dobásakor kalapácsa 17 centiméterrel a 80-as vonalon túl landolt, ez már világklasszis eredmény, főként ennyire a szezon elején. Mindketten nagy fegyvertényt hajtottak végre azzal, hogy legyőzték a ranglistavezető Libor Charfreitagot. Igaz, ehhez a szlovák atléta betlije is kellett, hiszen április 1-jei 80.85 méterét követően Japánban csak 76.67 méterre volt képes. A hazaiak igazából Murofusi Kodzsit szerették volna megünnepelni. Az Annus Adrián athéni kizárását követően olimpiai bajnoki címhez jutó távol-keleti atléta azonban megbetegedett, így nem tudott dobókörbe lépni. A többi versenyszámot illetően négy világranglista-vezető produkciót is feljegyezhettek a statisztikusok. Az Athénban 110 méteres gátfutásban világcsúcs-beállítással (12.91 másodperc) aranyérmet szerző Liu Hsziang ezúttal 13.12-re volt képes, vagyis már most méterekkel a világ előtt jár. Mi lesz ebből a helsinki világbajnokságon augusztusban?! Női 5000 méteren Lucy Wangui, férfi 3000 méteres gátfutásban Wesley Kiprotich vette át az első pozíciót a ranglistán, igaz, egyikük eredménye sem rengette meg az atétika világát, nem mintha bárki is ilyen eredményt akarna számon kérni rajtuk, főként nem május első hetében. Hanem Olga Kuzenkova kikapott női kalapácsvetésben. Az oroszok olimpiai bajnokát a kínai Zsang Ven-hsziü győzte le kiváló, 72.34 méteres dobással. Férfi 100 méteren viszont Justin Gatlin ötkarikás győzteshez méltón győzött, és ehhez még csak nem is kellett megerőltetnie magát. Grand Prix I-es sorozat, 1. állomás, Oszaka
Férfiak. 100 m (+1.0): 1. Justin Gatlin (amerikai) 10.15, 2. B. Lewis (amerikai) 10.28 3. O. Thompson (barbadosi) 10.30. 400 m: 1. Alleyne Francique (grenadai) 45.89. 1500 m: 1. Bernard Kiptum (kenyai) 3:41.37. 3000 m akadály: 1. Wesley Kiprotich (kenyai) 8:17.31 (a világ idei legjobbja), 2. R. Matelong (kenyai) 8:17.60, 3. J. Nyamu (kenyai) 8:19.83, 4. Nowill (ausztrál) 8:23.93. 110 m gát (+1.1): 1. Liu Hsziang (kínai) 13.12 (a világ idei legjobbja), 2. Naito (japán) 13.53. 400 m gát: 1. James Carter (amerikai) 48.42, 2. Weakley (jamaicai) 48.58, 3. Nariszako (japán) 48.71, 4. Tameszue (japán) 48.72, 5. D. Griffiths (jamaicai) 48.91. Rúd: 1. Dmitri Markov (ausztrál) 575, 2. B. Walker (amerikai) 575, 3. Szavano (japán) 570, 4. S. Hooker (ausztrál) 570. Kalapács: 1. Vagyim Gyevjatovszkij (fehérorosz) 80.17, 2. Pars Krisztián (magyar) 78.08, 3. Charfreitag (szlovák) 76.67

Nők. 100 m (+1.3): 1. Allyson Felix (amerikai) 11.30. 800 m: 1. Szugimori Miho (japán) 2:02.79. 5000 m: 1. Lucy Wangui (kenyai) 15:06.12 (a világ idei legjobbja). 400 m gát: 1. Andrea Blackett (barbadosi) 56.15, 2. Kubokura (japán) 57.10, 3. Josida (japán) 57.29. Távol: 1. Hanaoka Maho (japán) 682 (+2.3), 2. Upshaw (amerikai) 659 (+1.5), 3. Küan Jing-nan (kínai) 655 (+0.5). Kalapács: 1. Zsang Ven-hsziü (kínai) 72.34 (a világ idei legjobbja), 2. Kuzenkova (orosz) 69.77, 3. Kü Jüan (kínai) 69.46
Legfrissebb hírek

Szenegál vezet a szünetben!

Foci vb 2026
9 perce

Közeli lövéssel vezet Szenegál Belgium ellen – videó

Foci vb 2026
18 perce

Egy héten belül lesz szövetségi kapitány az Olasz Labdarúgó-szövetség elnöke szerint

Foci vb 2026
48 perce

Az angol–kongói meccs dióhéjban

Foci vb 2026
49 perce

Támadót szerződtetett az NB II-es DVTK, többekkel még tárgyalnak, s távozó is van

Labdarúgó NB II
51 perce

Pedri szerint a spanyolok célja a vb-döntő

Foci vb 2026
53 perce

Elkezdődött a Belgium–Szenegál összecsapás!

Foci vb 2026
59 perce

Pedri: Még mindig aranyesélyesek vagyunk

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik