Visszatért Platini csapata

K. Zs.K. Zs.
2005.05.10. 20:55
Címkék
Az élvonalban három fordulóval a zárás előtt bajnokot avattak (Lyon), a másodosztályban három fordulóval a zárás előtt feljutót köszöntöttek: többszöri sikertelen próbálkozás után visszakerült az élvonalba a legendás Michel Platini nevelőegyesülete, a Nancy.
"Öt év purgatórium után végre ismét kinyílt előttünk a paradicsom kapuja" - mondta túláradó örömében Jacques Rousselot, a lotaringiai klub elnöke, miután hétfő késő este, a Brest-Troyes (1-1) mérkőzés után biztossá vált a feljutás. "Én inkább úgy tekintek a történtekre, hogy a mi pénteki, gueugnoni győzelmünk eredményezte a sikert" - helyesbített önérzetesen a vezetőedző, Pablo Correa. Az 1966-ban alapított piros-fehér klub korábban háromszor megnyerte a másodosztály küzdelmeit, legutóbb 1998-ban, amikor Bölöni László ült a kispadon - vele a következő idényben sikerült megkapaszkodni az élvonalban is. A bajnoki cím most még nem biztos, hiszen a Le Mans (63) és a Troyes (62) is ott liheg a 64 ponttal jelenleg vezető gárda nyomában - ez egyben azt is jelenti, hogy a következő körben a két üldöző is kiharcolhatja a feljutást.

Közben zajlik az élet Marseille-ben is. Mint beszámoltunk róla, a hét végén az OM saját pályáján kapott ki a kiesésre álló Caentól (2-3), és Philippe Troussier, az immár hat bajnoki óta nyeretlen csapat vezetőedzője 48 óra gondolkodási időt kért. Nem mintha ő távozni akart volna - Pape Diouf menedzser volt az, aki szorgalmazta volna a váltást. Robert Louis-Dreyfus főrészvényes ellenben kiállt a télen szerződtetett tréner mellett, így Dioufnak is módosítania kellett az álláspontján. "Ha mélyen meg lennék győződve arról, hogy az edzőcsere segít, akkor nem haboznék váltani. De nem így állnak a dolgok, úgyhogy az edző a helyén marad az idény végéig" - árnyalta a helyzetet a menedzser, aki jelezte: a saját sorsát is csak az évad végéig ismeri…

A Francia Kupa Auxerre- Nimes (3. oszt.) elődöntője az oldal nyomdába küldése után ért véget, a Monaco-Sedan (2.) mérkőzést ma játsszák.
Legfrissebb hírek

Egy hónap múlva 38 magyarral rajtol a cselgáncs Grand Slam

Egyéb egyéni
50 perce

Úszó Eb: Sárkány Zalán országos csúccsal döntős 800 gyorson

Úszás
1 órája

Matthäus szerint Nagelsmann-nak külföldön kellene munkát keresnie

Német labdarúgás
2 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2 órája

Unai Emery minden sorozatban aranyérmes lenne az Aston Villával

Minden más foci
2 órája

Japán válogatott kapust igazol a PSG; cserélt egymással az Everton és a Palace – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

Az utolsó percben szerezte a tizenhat éves középpályás a győztes gólt a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2 órája

Tóth Anna mégis futhat az atlétikai Eb elődöntőjében

Atlétika
2 órája