Petacchi bevonatozott

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
2005.05.23. 21:36
Címkék
Furcsán kezdődött a Giro d'Italia 15. szakasza, ugyanis a mezőny nem onnan rajtolt, ahonnan kellett volna. Az eredeti tervek szerint a vasárnapi célban, Livignóban lett volna a tegnapi rajt, majd a mezőny felkapaszkodott volna a 2315 méteres Forcola di Livignóra, aztán hosszú, szinte teljesen sík út (és egy kis svájci kitérő) következett volna egészen a lissonei célig.
Petacchi nem elôször mondhatott köszönetet csapattársainak
Petacchi nem elôször mondhatott köszönetet csapattársainak
Petacchi nem elôször mondhatott köszönetet csapattársainak
Petacchi nem elôször mondhatott köszönetet csapattársainak
Petacchi nem elôször mondhatott köszönetet csapattársainak
Petacchi nem elôször mondhatott köszönetet csapattársainak
Reggel azonban nagyon rossz időre ébredt a karaván. Hamarosan kiderült, hogy a hegyen havazik, a rajtnál négy fok volt a hőmérséklet, ezért a versenyigazgatóság - a bringások kérésére - úgy döntött, hogy az első 50 kilométert nem kell megtenniük az indulóknak. Így aztán mindenki kocsiba pattant, és a 154 kilométeresre rövidült szakasz végül Madonna di Tiranóban kezdődött, délután fél kettőkor. Az időjárás ettől persze nem lett jobb, szinte végig szakadó esőben kellett tekerni.

A nap egyetlen jelentős szökésével a belga Sentjens (Rabobank) próbálkozott, majd az olasz Illiano (Selle Italia) is megkísérelt meglépni, de 15 kilométerrel a cél előtt már együtt tekert a boly.

A mezőnyt természetesen ezúttal is a Fassa Bortolo remek vonata vezette fel a hajrára, és az eredmény sem keltett meglepetést: a sprinterek jelentős része (többek között McEwen, Cooke, Kirsipuu, O'Grady) már feladta a Girót, így Alessandro Petacchi könnyedén szerezte meg harmadik etapgyőzelmét a 2005-ös Olasz körversenyen. Mögötte az ezen a versenyen eddigi legjobb eredményét elérő Zabel lett a második és meglepetésre Bettini a harmadik.

Nem sokkal mögöttük a spanyol Galvez és a svájci Clerc csaknem egymásnak esett, de aztán mindenki lenyugodott. "A vizes aszfalt miatt féltem a kanyarokban, de szerencsére a Fassa-vonat nagyszerűen röpített a célig, köszönet érte a csapattársaimnak" - nyilatkozta mosolyogva Petacchi.

Az összetettben természetesen semmi sem változott, továbbra is Savoldelli vezet, de nem sokkal előzi meg majdnem féltucatnyi üldözőjét, akik közül Danilo Di Luca amolyan "evés közben jön meg az étvágy" alapon már nemcsak a dobogóról, hanem annak legmagasabb fokáról álmodik.

Ma pihenőt tart a mezőny, amelyre azonban nagyon kemény hét vár: a csütörtöki hegyi befutón, a pénteki időfutamon és a szombati három emelkedőn dől el, hogy ki nyeri meg a 2005-ös Giro d'Italiát.

88. Giro d'Italia
15. szakasz, Madonna di Tirano-Lissone (154 km): 1. Alessandro Petacchi (olasz, Fassa Bortolo) 3:32:41, 2. Zabel (német, T-Mobile) azonos idővel, 3. Bettini (olasz, Quick Step) a. i., 4. Cadamuro (olasz, Domina Vacanze) a. i., 5. Velo (olasz, Fassa Bortolo) a. i., 6. Grillo (olasz, Ceramiche Panaria) a. i.

Az összetett élcsoportja: 1. Paolo Savoldelli (olasz, Discovery) 70:54:09, 2. Di Luca (olasz, Liquigas) 25 mp h., 3. Simoni (olasz, Lampre-Caffita) 1:48 p h., 4. Garate (spanyol, Saunier Duval-Prodir) 2:11 p h., 5. Rujano (venezuelai, Selle Italia-Colombia) 2:18 p h., 6. Caucchioli (olasz, Crédit Agricole) 3:25 p h.
Következik: a mai pihenőnapot követően holnap a Lissone és Varazze közötti 210 kilométert kell teljesíteniük az indulóknak.

Szavazás

Ki nyeri a 2005-ös Girót?

Legfrissebb hírek

Amerikai pite: még él Cristiano Ronaldo és Portugália aranyálma, de jön Spanyolország – vb-kibeszélő, 22. nap

Foci vb 2026
14 perce

Újabb afrikai csapat búcsúzott

Foci vb 2026
45 perce

A vb egyik nagy felfedezettje ezúttal is villogott – Svájc könnyed sikerrel lépett túl Algérián

Foci vb 2026
54 perce

A félidőben 1–0-ra vezet Svájc

Foci vb 2026
2 órája

Jelzett a chip a labdában: ezért fújták vissza a horvátok gólját a 103. percben – videó

Foci vb 2026
2 órája

Manzambi zseniális szólója után már vezet is Svájc Algéria ellen

Foci vb 2026
2 órája

A portugál játékosok Diogo Jota mezével tartottak megemlékezést a továbbjutás után

Foci vb 2026
3 órája

Cristiano Ronaldo: Nem hozok meggondolatlan döntéseket, majd a vb után megmondom, hogyan tovább

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik