Jamie Redknapp befejezte

G. P.G. P.
Vágólapra másolva!
2005.06.19. 22:33
Címkék
A 17-szeres angol válogatott Jamie Redknapp bejelentette a visszavonulását, noha még csupán 32 éves múlt. A szinte egész pályafutása során sérülésektől gyötört középpályás - klubja, a Southampton közleménye szerint - azért volt kénytelen így dönteni, mert "máskülönben nyomorékká vált volna".
Redknapp a Bournemouthban kezdte karrierjét, 1991-ben a Liverpoolhoz került, négy évvel később már válogatott volt. A franciaországi világbajnokság előtt súlyos térdsérülést szenvedett, ezért nem lehetett ott a tornán. A következő év novemberében megműtötték, majd újabb problémák miatt a soron következő Európa-bajnokságot is ki kellett hagynia.Közben az Egyesült Államokban kezelték, és úgy tűnt, rendbe jött, ám új egyesületében, a Tottenhamben sem volt nagyobb szerencséje, kétszer is hónapokra kidőlt. Januárban szerződött az édesapja által irányított Southamptonhoz. "Jamie tavasszal fájdalomcsillapító injekciókkal játszott, úgyhogy abba kellett hagynia. A futball közelében szeretne maradni, például edzőként, de szerintem lesznek ajánlatai a média világából is" - így az idősebb Redknapp, Harry.Andy Johnson, a Crystal Palace csatára váratlanul közölte, mindenképpen el akarja hagyni a londoni egyletet. Az előző szezon egyik felfedezettje - Thierry Henry mögött második lett a Premiership góllövőlistáján - attól tart, hogy a másodosztályból jóval kisebb esélye volna bekerülni a nemzeti tizenegybe, pláne a jövő évi vb előtt. Eddig úgy látszott, Johnson Király Gábor harcostársa marad, a Palace ugyanis határozottan elutasította a Tottenham ajánlatát.Ugyancsak magyar vonatkozású hír, hogy tekintélyes riválisok ellen készül fel a következő idényre a West Bromwich Albion. Az már korábban tudható volt, hogy Gera Zoltán csapata augusztus 7-én az Atlético Madridot fogadja - előtte pedig az Egyesült Államokban fog túrázni. Július 20-án az egyszeres MLS-bajnok Los Angeles Galaxy, hat nappal később az újonc Club Deportivo Chivas otthonában lép pályára. (Utóbbi klubnak ugyanaz a tulajdonosa, mint a Libertadores-kupa-elődöntős mexikói Chivas Guadalajarának.)
Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
3 perce

Los Angeles 2028: csak az utolsó meccseket rendezik a központi helyszínen a futballtornán

Egyéb egyéni
19 perce

Guardiola „haragszik” a Man. Cityre, amiért az nem költ elég pénzt átigazolásokra

Angol labdarúgás
21 perce

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben

Kézilabda
43 perce

Szalontay az országos csúcsa után az első fordulóban búcsúzott sprintben a pályakerékpáros Eb-n

Kerékpár
1 órája

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
1 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
1 órája

Geri Ádám elárulta, mi a Kassa célja a tavaszi szezonban

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik