Pocsai dobogóesélyes

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
2005.07.16. 23:31
Címkék
Ma rendezik meg az U23-as triatlon Európa-bajnokságot Szófiában. A kontinensviadalra az olimpiai szabályok érvényesek, tehát az indulókra 1500 méter úszás, 40 kilométer kerékpározás és 10 kilométer futás vár. A szervezők igencsak technikásra alakították ki a terepet. Az úszásnál a résztvevők kétszer mennek végig egy 750 méteres, háromszög alakú pályán, a kerékpározás során pedig akár 8 százalékos emelkedőkkel is találkozhatnak. A futást alighanem a jobb ízületekkel megáldottak teljesíthetik majd a leggyorsabban, ugyanis a térdeket fokozottan igénybe vevő aszfalton kell teljesíteniük a távot.A magyarok összesen nyolcan vágnak neki a versenynek. A fiúk csapatát Pocsai Balázs, Török Dániel, Nógrádi Tamás, Balogh Lőrinc, Rendes Csaba és Vanek Ákos alkotja. Eredetileg Kovács Dávid is tagja volt a keretnek, ám ő időközben megbetegedett. A lányokat Koch Renáta és Gergelics Dóra képviseli.Czencz Péter, a Magyar Triatlonszövetség főtitkára szerint a küldöttségből Pocsai érmet szerezhet, ám Török és Nógrádi is dobogóközelbe kerülhet. A lányoknak már sokkal nehezebb dolguk lesz. Tavaly Tiszaújvárosban Koch 19. lett, ha ezt az eredményt meg tudja ismételni a rendkívül erősmezőnyben, akkor már elégedett lehet.
Legfrissebb hírek

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
30 perce

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
38 perce

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
54 perce

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
1 órája

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
1 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
1 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
1 órája

Videó: ezzel a góllal búcsúztatta Kanada Dél-Afrikát

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik