Okochát Katarba hívják

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2005.07.18. 21:35
Címkék
Könnyen lehet, hogy az öregedő klasszisokat előszeretettel gyűjtő (a teljesség igénye nélkül: itt játszik Bruno N’Gotty, Iván Campo és Khalilou Fadiga, míg korábban többek között Fernando Hierro is a keret tagja volt) Bolton Wanderers elveszíti egyik legnevesebb játékosát, Jay-Jay Okochát.

A korábban Németországban (az Eintracht Frankfurtban az év gólját jegyezte, miután a tizenhatoson belül egy fél csapatot leültetett a cselso- rozatával) és Franciaországban (a PSG-nél azóta is imádják, és előszeretettel emlegetik a harmincon túlról ágyúzott góljait) is megforduló nigériai bombázót ugyanis a katari el-Rajjan próbálja magához édesgetni.

Okocha Katarban még nem játszott
Okocha Katarban még nem játszott
Okocha Katarban még nem játszott
A csapat nem venne zsákbamacskát, hiszen az edzőjét Luis Fernandeznek hívják, aki hajdan Párizsban együtt dolgozott Okochával. A közép-ázsiaiaknak a pénz nem lehet akadály, a Wanderers bármennyit kérhet az egyik gyémántjáért, ugyanakkor nagy kérdés, hogy Okocha a milliókat vagy a sportszakmai sikereket választja-e. A Bolton ugyanis az ősszel kiléphet a nemzetközi porondra, és Sam Allardyce menedzser, akárcsak az előző idényekben, kulcsszerepet szán a csapatban a nigériainak.

Az afrikai légiós az előző évadban 31 mérkőzésen hat gólt jegyzett a Wanderersben, amely a végelszámolásnál a hatodik helyre futott be a Premier League-ben.
Legfrissebb hírek

Danilónak és Casemirónak vigyáznia kell

Foci vb 2026
4 perce

Pogacar már a második szakaszon ajándékot osztogat, Del Toro nyert a Montjuicon

Kerékpár
20 perce

Két adat, hogy miért lesz pokolian nehéz az angoloknak Mexikó ellen

Foci vb 2026
50 perce

Leclerc nyert Russell és Hamilton előtt a Brit Nagydíjon – Antonelli pont nélkül maradt!

F1
53 perce

A Real Madrid játékosai vannak a legjobb formában a vb-n eddig

Foci vb 2026
1 órája

Kiégése után jó az irány – nagyszerű eredményt ért el ez Etnánál

Csupasport
1 órája

Tuchelt megkérdezték, hogy használnak-e Viagrát az angol játékosok

Foci vb 2026
1 órája

Makreckis a Ferencvárostól a Qarabaghoz szerződött – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik