Jurij Metlusenko végleg sárgában

SZ. I.SZ. I.
2005.07.22. 23:03
Címkék
A 2. Borsodi Tour tegnapi, utolsó mezőnyszakaszán a tavalyi Girón is helytálló ukrán Jurij Metlusenko diadalmaskodott. A kiváló sprinter ezzel megtartotta az előző napon megszerzett sárga trikót.
A Sátoraljaújhely és Tokaj közötti több mint 150 kilométeres szakasz során az 51 főre olvadt mezőny tagjai kétszer mászták meg a hollóházi emelkedőket, ennek ellenére sem sikerült sikeres szökést végrehajtania senkinek.Az utolsó 23 kilométeren már valamennyi kerékpáros együtt tekert, amit az erős hátszél is segített. Tokaj főutcáján a hajrában egyszerre zúdultak be a sportolók a célba, az első helyet keréknyomnyival Metlusenko szerezte meg - dicséretes, hogy a sprint során negyedik helyen rangsorolták Ivanics Gergelyt, a Miskolc Regional kerékpárosát.A nemzetközi verseny a mai napon a 11 órakor kezdődő Casco-kritériumgálával fejeződik be Miskolc történelmi belvárosában. Huszonnégy kör, azaz 42 kilométer vár a résztvevőkre.2. Borsodi Tour
3. szakasz, Sátoraljaújhely-Tokaj (158.5 km): 1. Jurij Metlusenko (ukrán, SK Mikolajev) 4:01:17, 2. Ansons (lett, Rietumu Banka) a. i., 3. Hrazdira (cseh, Dukla Praha) a. i., 4. Ivanics Gergely (magyar, Miskolc Regional) a. i.
Az összetettben: 1. (sárga trikóban) Jurij Metlusenko.
A gyorsasági pontversenyben: 1. (kék trikóban) Jurij Metlusenko 28 pont.
A hegyi pontversenyben: 1. (piros trikóban) Stanislav Kozubek (cseh, Dukla Praha) 43.
A legjobb magyar: 1. (fehér trikóban) Szeghalmi Bálint (Békéscsaba KK)
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
3 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
3 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
3 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
3 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
4 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
4 órája