Már csak hárman maradtak az egymillió dolláros fődíjra

MARIK BALÁZSMARIK BALÁZS
2005.07.28. 22:35
Címkék
A Golden League-sorozat harmadik, ma esti oslói állomásán már csak három atléta pályázhat a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) egymillió dolláros fődíjára. A sorozatba tartozó 12 versenyszámból mindössze ennyien voltak képesek párizsi sikerüket Rómában is megismételni. Az IAAF honlapjának szavazása alapján sokan nem tartják kizártnak a lehetőséget, hogy végül senki sem "robbant bankot". A három hölgy közül Christine Arron például nem is vezeti az idei ranglistát, ráadásul a francia sokszor bukott már el világversenyt, csak mert pocsékul rajtolt.
Az amerikai Lashinda Demusnál is volt már jobb az idén. Ki tudja, a 400 méteres gátfutás világcsúcstartója, Julija Pecsonkina feltűnik-e az egyik GL-viadalon? Erre várhatóan nem a teljesen újjáépített oslói stadionban kerül sor, még ha a szervezők pályahiányra nem is hivatkozhatnak ezentúl. Hiszen a korábbi hatsávos futópálya immár a múlté. A Bislett mostantól a világ többi, szabályos stadionjához hasonlóan nyolc pályán várja a sztárokat. Persze a 22 esztendős amerikai nagy küzdő, 2005-ben eddig minden versenyén győzött, ráadásul az amerikai bajnokságon elért egyéni csúcsa (53.35) megsüvegelendő eredmény, vagyis nyilván nem adja olcsón a bőrét. A trió utolsó tagja tűnt eddig a legmagabiztosabbnak. Tatjana Lebegyeva azt a pimaszságot is megengedhette magának, hogy Párizs előtt ne induljon egyetlen hármasugróversenyen sem 2005-ben. Persze nyilván tudta, mire képes: a francia GL-viadalon 15.11 méterrel nyert, majd további két versenyén is 15 méter fölé jutott. Ellenfelei közül ez még senkinek sem sikerült. Ha valaki, ő képes lehet az összes verseny, továbbá az egymillió dolláros fődíj megnyerésére. Tv: Sport1, 20.00, élő
Legfrissebb hírek

Így ünnepeltek a szurkolókkal az angol játékosok

Foci vb 2026
5 perce

Tuchel szerint Anglia a lehető legrosszabb módon kezdett a Kongói DK ellen

Foci vb 2026
20 perce

Lukaku Szenegál ellen is a kispadról beállva tehet csodát – megvannak a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
22 perce

Harry Kane megelőzte Pelét; Anglia most sem botlott afrikai rivális ellen

Foci vb 2026
44 perce

Kézilabda: elődöntőbe jutottak a magyarok az U16-os leány nyílt Eb-n

Utánpótlássport
48 perce

Nem sikerült kiharcolni a döntőbe jutást női röplabdázóinknak az Európa-ligában

Röplabda
48 perce

Anglia 1966 óta tartó vb-átkot tört meg – statisztikák

Foci vb 2026
49 perce

Mpasi majdnem mindent védett, de Kane a 16 közé lőtte Angliát

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik