Torghellét vinné a Pana?

GALAMBOS PÉTERGALAMBOS PÉTER
2005.08.02. 23:13
Címkék
Az általában jól értesült Sky Sports úgy tudja, hogy a görög Panathinaikosz szívesen elvinné kölcsönbe Torghelle Sándort. Az internetes oldal azt írta, a magyar válogatott támadó már el is utazott Athénba egy orvosi vizsgálat erejéig, ez azonban biztosan nem igaz, hiszen az érintettet Londonban értük utol. "Én is csak annyit tudok az ügyről, amennyit a sajtó. Hallottam többektől, illetve olvastam a Panathinaikosz állítólagos szándékáról, de semmiféle konkrétumról nem számolhatok be" - válaszolta érdeklődésünkre Torghelle Sándor.
Mint ismeretes, az egykori kispesti csatár az előző nyáron az MTK-ból a Premier League egyik újoncához, a Crystal Palace-hoz igazolt, ahol többnyire csereként jutott szóhoz a szezon során. A csapat kiesett, eddig azonban nem vetődött föl, hogy a magyar légiós távozna. Iain Dowie tréner korábban többször megerősítette, a 23 éves Torghellét a jövő emberének tekinti a klubnál.A görög bajnokság ezüstérmesének vezetőedzője egyébként jelenleg nem más, mint Alberto Malesani, aki dolgozott már a Fiorentinánál és a Modenánál is, legnagyobb sikere pedig a Parmával 1999-ben elért UEFA-kupa-győzelem. A Sky információi szerint Malesani jövőre kész volna kétéves szerződést is kínálni honfitársunknak, ha addig meggyőzően teljesít, de ez egyelőre persze nem több spekulációnál. Az viszont tény, hogy a Pana eddig kiválóan erősített, megszerezte például a valaha a Real Madridban játszó brazil Flávio Conceicaót és a horvát válogatott Igor Biscant.A Crystal Palace-ra visszatérve: arrafelé az váltott ki nagy örömet éppen tegnap, hogy a vezetőknek sikerült megállapodniuk Andy Johnsonnal szerződése meghosszabbításáról. A 24 éves, immár az angol nemzeti tizenegyet is megjáró ék újabb öt évre írt alá, amivel alaposan megnőtt a Király Gábort is soraiban tudó Palace visszajutási esélye.
Legfrissebb hírek

Vitorlázás: Érdi Mária negyedik lett a Los Angeles-i Grand Slamen

Egyéb egyéni
15 perce

Hazája egy patinás klubja kinézte magának az FTC argentin védőjét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
15 perce

Teljesítette egyéni céljait és ezüstérmet nyert az UTT-n

Csupasport
17 perce

F1, Magyar Nagydíj, verseny

F1
24 perce

Női kézilabda: elkészült a Győr és a Ferencváros BL-menetrendje

Kézilabda
28 perce

NB III: az Újpest II 6–0-ra nyert, az MTK II négyet rúgott a Budafoknak

Labdarúgó NB II
41 perce

Joshua kétszer is padlót fogott, de végül kiütötte Prengát – videók

Ökölvívás
47 perce

Barcola nem hosszabbít a PSG-vel, menne a Liverpoolba – sajtóhír

Francia labdarúgás
1 órája