Már folynak a selejtezők

MOLNÁR ALEXAMOLNÁR ALEXA
2005.08.05. 23:44
Címkék
Nem kedvezett az időjárás a harmadik kábelpályás wakeboard-világbajnokság résztvevőinek. Az őszies időben sűrűn megeredt és szitált az eső, ám szerencsére a szél nem nehezítette a versenyzők dolgát. A világverseny rendezési jogát Dunaharaszti az Egyesült Államok elől kaparintotta meg, s rekord létszámú versenyző - húsz ország mintegy 150 képviselője - érkezett hazánkba. A csütörtöki hivatalos edzést pénteken a kvalifikációk követték, nyolc kategóriában: fiú, lány, junior fiú és lány, nyílt férfi és női, masters férfi és női. A napsütés ugyan hiányozhatott, ez a jó hangulatot kicsit rontotta, de a látványos produkciók, ötletes trükkök és nagy ugrások nem maradtak el már a kezdő napon sem. A programban nincs kötelező elem, a versenyzőknek "csupán" az elvárásoknak kell megfelelniük, a bírók az intenzitás, kompozíció, kivitelezés hármasát vizsgálják. A duisburgi világjátékokon az egyik leglátványosabb sportágként emlegették a wakeboardot, ott döntős volt Szűcs József, aki a kétszeres Európa-kupa-győztes Horváth Kingával most a dunaharaszti kábelpályán igyekszik nagyot alkotni, s persze nem elesni, bár az öbölben állítólag a hideg ellenére a víz nem hűlt nagyon le. Szombaton az elő- és középdöntőkkel folytatódnak a küzdelmek.
Legfrissebb hírek

Arsenal–City: megerősödött bajnok várja az új korszakot nyitó kupagyőztest

Angol labdarúgás
9 perce

Rosszul sikerült Djokovics US Open-főpróbája

Tenisz
24 perce

Meghökkentő bemutatkozás: Gróf Dávid ötven méterről kapott gólt – videó

Labdarúgó NB II
27 perce

Vadnai Jonatán: Szeretném éremmel zárni az évet!

Egyéb egyéni
42 perce

Kate Douglass tovább faragta az 50 méteres gyorsúszás világcsúcsát, Ledecky kikapott 800-on

Úszás
56 perce

Eppel Márton a szinte teljesen üres kapuval szemben fejelt fölé a Sepsi ellen – videó

Légiósok
1 órája

Bódog Tamás szerint a koponyatörés sem kizárt játékosánál

Labdarúgó NB I
1 órája

Népsport: Overathtal cserélt mezt Abonyi Attila, aki ma lenne 80 éves

Népsport
1 órája