Akadozik a támogatás

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2005.08.07. 01:07
Címkék
Megtartotta soros ülését a Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége a Magyar Sportok Házában. Először Hegedűs Csaba tartott tájékoztatót a szeptember végén-október elején megrendezendő birkózó-világbajnokság előkészületeiről, majd a 110. MOB-születésnap alkalmából Budapestre érkező NOB-elnök, Jacques Rogge programjáról esett szó.
Az elnökség ezután meghallgatta a lignanói Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon szereplő magyar küldöttség vezetőinek beszámolóját. Szabó Tamás, a NUPI főigazgatója a remek EYOF-szereplés kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy a négy éve tartó Héraklész-program gyümölcsei lassan kezdenek beérni. Molnár Zoltán, a MOB ügyvezető igazgatója ugyanakkor az EYOF ürügyén kénytelen volt megjegyezni, hogy még mindig nem tűnik rendezettnek a honi doppingellenőrzés.A MOB anyagi helyzetéről szóló beszámolóból kiderült, hogy akárcsak az első félévben, a másodikban is akadozik a sportszövetségek és egyesületek állami támogatásainak folyósítása, ami továbbra is rendkívüli gondokat okoz a magyar sportban. Bakonyi Tibor alelnök szerint ha a kormány és az Országgyűlés elfogadja a Nemzeti Sporttanács legutóbbi döntését - állítsák viszsza az 1996-tól 2003-ig működő rendszert, azaz a sorsolásos szerencsejátékok adói automatikusan a sportközalapítványokhoz jussanak, onnan pedig a magyar sportba -, akkor rendeződne a helyzet, hiszen a mechanizmus független lenne a költségvetési alkuktól, és az ideinél 2.7 milliárd forinttal nagyobb forráshoz juttatná a magyar sportot.
Legfrissebb hírek

Mindenki a klasszikus öltözetét viseli – a mai mezek

Foci vb 2026
2 perce

Wimbledon: Stollárék a nyolcaddöntőben, az első kiemelttel játszanak

Tenisz
16 perce

Halász Bence: Olimpiai bajnok, az első magyar szabadtéri világbajnok és Európa-bajnok akarok lenni – utóbbi talán már idén

Atlétika
24 perce

A reptéri munkás is földre borult – így fogadták otthon a Zöld-foki-szigeteki hősöket – videó

Foci vb 2026
38 perce

Haaland és Vinícius mémvideója összehozta a norvég és a brazil szurkolókat

Foci vb 2026
42 perce

F1, Brit Nagydíj, verseny

F1
47 perce

Érdekes párharc lehet: Haalandnak jó „ügyfele” Gabriel

Foci vb 2026
58 perce

Brazíliának a 2002-es vb-döntő óta meggyűlt a baja az európai nemzetekkel

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik