Treviso, Ascoli: A-liga

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
2005.08.17. 23:41
Címkék
Kedden este végre választ kaptunk az olasz futballnyár legfontosabb kérdéseire - bár sokak szerint egyelőre csak ideiglenes választ. A szövetség nem várhatott tovább a 2005-2006-os bajnoki menetrendek kisorsolásával, és miután - mint Galliani ligaelnök kifejtette - nem akarták X-ekkel és Y-okkal kitölteni a táblázatokat, véglegesen el kellett dönteni, hogy mely csapatokat tekintik a Serie A, illetve a Serie B tagjának.
A döntések nem jelentenek meglepetést. A Serie A-ból kipottyant két újonc, a Torino és a Genoa: előbbi köztartozásai miatt visszakerült a B-ligába, míg utóbbi a bundavád miatt a C1-ből folytathatja. (Igaz, a Genoa polgári pere még folyamatban van a szövetség ellen.) Az A-liga két új tagja így a Treviso és az Ascoli, az előző másodosztályú bajnokság ötödik, illetve hatodik helyezettje. Az 1909-ben alapított Treviso története során először játszhat a legjobbak között, míg a 107 éves Ascoli 13 esztendő után tér vissza a Serie A-ba.

A szövetség a B-ligába sorolta a Torino mellett a Vicenzát, a Catanzarót és a Pescarát is, a Perugia és a Salernitana a harmadik ligából folytathatja, míg a nyár két nagy "feljelentője" maradt ott ahol volt: a Bologna a másod-, a Napoli a harmadosztályban.

A Serie A-ban az első rangadóra a 6. fordulóban kerül sor, amikor a bajnok Juventus az Intert fogadja majd, míg a 8. fordulóban Roma-Lazio, a 10. játéknapon Milan-Juve összecsapást rendeznek. Az első milánói derbi időpontja: december 11.

A-liga
Az 1. forduló (augusztus 27-28.) párosítása:
Ascoli-Milan, Fiorentina-Sampdoria, Internazionale-Treviso, Juventus-Chievo, Lazio-Messina, Livorno- Lecce, Parma-Palermo, Reggina-Roma, Siena-Cagliari, Udinese-Empoli
Legfrissebb hírek

Fotók: Modric búcsúja, Cristiano Ronaldo „Bielsája” és megemlékezés Jotáról

Foci vb 2026
15 perce

31. lövéséve megvan Cristiano Ronaldo első gólja a vb egyenes kieséses szakaszában – videó

Foci vb 2026
22 perce

Megvannak a Svájc–Algéria kezdőcsapatai

Foci vb 2026
35 perce

CR7 egyenlített, Ramos megnyerte: Portugália a 94. percben betalálva ejtette ki Horvátországot!

Foci vb 2026
1 órája

A mozgalmas és drámai második félidőben hiába vezetettek a horvátok, Portugália fordított és bejutott a nyolcaddöntőbe

Foci vb 2026
1 órája

Ez mennyin múlt? – képen a les CR7 első, elvett góljánál

Foci vb 2026
1 órája

Horvátország vezetésére Cristiano Ronaldo büntetőből válaszolt, a hajrában Goncalo Ramos révén továbbment Portugáliát – videó

Foci vb 2026
1 órája

Az első félidőben nincs gól a Portugália–Horvátország rangadón

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik