Lebegyeva óriási esélye

MARIK BALÁZSMARIK BALÁZS
2005.08.25. 23:10
Címkék
Néhány nap híján két éve - 2003. szeptember 5-én - Maria Mutolának már sikerült a bravúr, amely korábban senkinek: a mozambiki 800-as Brüsszelben, az akkori GL-sorozatban egyedül győzött mind a hat viadalon, és ezzel az atlétika történetének legnagyobb összegű nyereményét, egymillió dollárt tett zsebre.
Tatjana Lebegyeva ugrásra kész
Tatjana Lebegyeva ugrásra kész
Tatjana Lebegyeva ugrásra kész
Tatjana Lebegyeva ugrásra kész
Tatjana Lebegyeva ugrásra kész
Tatjana Lebegyeva ugrásra kész
Ezúttal Tatjana Lebegyeva áll a nagy lehetőség kapujában, igaz, az orosz hármasugrónak a ma esti brüsszeli fellépése még csak az ötödik lesz a sorban, egy héttel később Berlinben is diadalmaskodnia kell a fődíj elnyeréséért. No, meg azt követően rajthoz állni a monte-carlói Világdöntőn, minden eredménykényszer nélkül. Addig azonban el is kell jutnia. Az első, párizsi versenyen - a július 1-jei volt az idén az első hivatalos fellépése - óriási önbizalommal és elsöprő lendülettel szerezte meg az első helyet, tizenkettedmagával. Aztán a többi számban viharos gyorsasággal fogytak el a fődíjért hajtók. Egy héttel később Rómában már csak hárman maradtak - a 100-as Christine Arron, a 400 gátas LaShinda Demus és ő. A harmadik, oslói megméretést követően pedig már csak a francia sprinter, aki Zürichben vérzett el. Lebegyevának tehát már csak önmagára és hármasugró-riválisaira kell koncentrálnia a Baudouin király-stadionban.

Ha az eddig mutatott formáját nézzük, akkor nem lehet gondja. Párizsban 15.11 méterre szökkent, és ezzel a világranglista élére állt, majd Lausanne-ban, egy Szuper Grand Prix-versenyen és Rómában is 15 méter fölött landolt. Oslóban elég volt neki 14.89 méter, ám akkor elkezdtek gyülekezni a feje felett a viharfelhők, mert bár fölényesen utasította maga mögé a vetélytársakat, meghúzta az Achilles-ínát. Márpedig ez rendkívül kényes testrész, állapota lassan gyógyult, ha egyáltalán…

Ennek ellenére helsinki indulása nem volt kérdéses egyetlen pillanatig sem. "Minden nehézség ellenére készen állok arra, hogy megvédjem kétszeres világbajnoki címemet" - mondta augusztus elején. Lélekben nyilván rákészült a nagy versenyre, de a lába mást "mondott". Már a selejtezőt is valóságos kínszenvedés árán élte túl a tőle rendkívül szerény, 14.15 méteres eredménnyel, majd úgy döntött, hogy az esetlegesen megszerezhető, az aranyért járó 60 ezer dollár miatt nem kockáztat egymilliót. Senki sem tett volna másként a helyében.

A pihentetés pedig többé-kevésbé meghozta gyümölcsét. Zürichben, július 19-én már újra harcra készen állt. "Komolyan aggódtam a lábam állapota miatt, de minden egyes ugrás után egyre jobban és jobban éreztem magam" - állította az újabb diadalt követően. A számok tökéletesen alátámasztják állítását: 14.63 méterrel kezdett, majd a negyedik sorozatban átvette a vezetést a Helsinkiben világbajnoki aranyat szerző Trecia Smithtől, ötödikre pedig egy mindent eldöntő 14.94-et ugrott a rettenetes időjárás - a szakadó eső és a hűvös, szeles idő - ellenére. Úgy fest tehát, Lebegyeva tökéletesen rendben van, legnagyobb ellenfele, a jamaicai világbajnok viszont éppen Helsinkiben szedett össze egy izomhúzódást, vagyis elvben az orosz számára nem jelenthet gondot az újabb győzelem. Persze mielőtt ezt grátisz odaadnánk neki, ugrania is kell ezért. De a 29 éves, rendkívül tapasztalt versenyző nem véletlenül nyert már két szabadtéri és egy fedett pályás vb-t, utóbbit ráadásul világcsúccsal (olimpiai távolugró-diadaláról már nem is szólva), pontosan tudja, hogyan versenyezzen, ha nagy tét forog kockán.
Legfrissebb hírek

Clémen Turpin európai társrekorder lesz a Kolumbia–Ghánán

Foci vb 2026
9 perce

Futballkedvelő operasztár – Hosszú Kávé Lukács Gyöngyivel

Képes Sport
17 perce

A Bayern Münchennél folytatja a marokkóiak vb-hőse – hivatalos

Német labdarúgás
23 perce

Így ünnepelték Cipenga gólját London utcáin

Foci vb 2026
26 perce

Ezzel a góllal vezet a Kongói DK Anglia ellen – videó

Foci vb 2026
33 perce

Nagyot zuhant a német mezek ára

Foci vb 2026
34 perce

NB I-es rutinnal rendelkező védő érkezett Újpestre

Labdarúgó NB I
43 perce

„Miattatok Norvégiában 14 napig berúghatnak az emberek anélkül, hogy bárki csúnyán nézne rájuk” – Stale Solbakken Elefántcsontpart kiejtése után

Foci vb 2026
50 perce
Ezek is érdekelhetik