Roberto Heras a bajnok

M. B.M. B.
2005.09.11. 21:41
Címkék
A Vuelta a Espana háromszoros bajnoka, Roberto Heras lényegében az utolsó nagy lehetőséget ragadta meg, és vette át az összetett elsőnek kijáró aranyszínű mezt Gyenyisz Mencsovtól. Ráadásul micsoda versenyzéssel!
Heras már-már Pantanit idézte a Vuelta tegnapi szakaszán
Heras már-már Pantanit idézte a Vuelta tegnapi szakaszán
Heras már-már Pantanit idézte a Vuelta tegnapi szakaszán
Heras már-már Pantanit idézte a Vuelta tegnapi szakaszán
Heras már-már Pantanit idézte a Vuelta tegnapi szakaszán
Heras már-már Pantanit idézte a Vuelta tegnapi szakaszán
A Cangas de Onis és Valgrande Pajares közötti 191 kilométer során, két első és két harmadik kategóriás hegy megmászása után várt a mezőnyre a csúcskategóriás, 1460 méter magas Pajares a maga 15 kilométer hosszú emelkedőjével. Addig azonban sok minden történt az esős, hideg napon Észak-Spanyolországban. Egy húsztagú csoport megszökött, és stabilan tartotta előnyét az üldözőkkel szemben. Heras, a negyedik Vuelta-győzelmére hajtó spanyol 57 kilométerrel a cél előtt úgy gondolta, eljött az ő ideje: kivált a pelotonból, és minden energiáját összeszedve megpróbált felzárkózni a három csapattársát - Angel Vicioso Arcost, Michele Scarponit és Joseba Belokit - is magában foglaló szökevénycsapathoz. Mencsov ugyan kapcsolt és próbált Sastréval együtt a Liberty kapitányának hátsó kereke mögött maradni, de egy idő után ez meghaladta a rabobankos és a CSC-s versenyző erejét.

Heras az utolsó mászás előtt odaért az övéihez - akik óriási munkát végezve vezették, amíg bírták -, majd a gyilkos iramot tartva végképp felőrölte legnagyobb ellenfelei ellenállását. Mencsov annyira elkészült az erejével, hogy többek között Sastre is megelőzte, így az orosz összetettbeli második helye sincs biztonságban.

Roberto Heras tegnap nagy bajnokhoz méltón versenyzett, és ha valami csoda nem történik, a Liberty Seguros spanyol kapitányát a Vuelta a Espana történetének első négyszeres bajnokává koronázzák egy hét múlva a madridi célban.

60. VUELTA A ESPANA
14. szakasz, Cangas de Onis-Valgrande Pajares (191 km): 1. Roberto Heras (spanyol, Liberty Seguros) 4:53:51, 2. Sánchez (spanyol, Euskaltel-Euskadi) 33 másodperc hátrány, 3. Quesada (spanyol, Comunidad Valenciana) 48 mp h. Az összetettben: 1. Roberto Heras 61:47:40, 2. Mencsov (orosz, Rabobank) 4:30, 3. Sastre (spanyol, CSC) 4:50
A mezőny ma pihenőnapot tart, a verseny holnap folytatódik.
Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
4 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
4 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
4 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
4 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
5 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
5 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
5 órája