Roberto Heras révbe ért

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2005.09.17. 21:54
Címkék
Csodálatosan felépített menet, szinte tökéletesen sík pálya és ideális hátszél segítette az első helyhez Ruben Plaza Molinát a klaszszikus, háromhetes viadalok legnagyobb átlagsebességű egyéni indításos időfutamán. A Comunidad Valenciana kerekese 41:31 percet tekert a Vuelta a Espana utolsó előtti, 38.9 kilométeres szakaszán - ez 56.2 kilométeres óránkénti sebességet jelent! A győzelem akkor kiáltott volna hollywoodi forgatókönyv után, ha Roberto Heras éri el, a rekordot jelentő negyedik Vuelta-sikerét gyakorlatilag megszerző spanyolnak ehhez mindössze fél másodperccel kellett volna gyorsabbnak lennie. Persze a Liberty Seguros versenyzője így is maradéktalanul boldog volt, hiszen legnagyobb vetélytársait maga mögött tartotta, így az utolsó, Madridba tartó szakaszon már nem lesz más dolga, mint a társak védelmében a mezőnnyel együtt célba érni, és megünnepelni a történelmi sikert. Mert bár a kerékpársport legnagyobb alakjai többnyire győztek a Spanyol körversenyen (Hinault kétszer, Anquetil és Merckx egyszer-egyszer), Indurain és Armstrong sohasem emelhette magasba győztesként a karját a madridi célban. Herasnak ma ez negyedszer juthat osztályrészül, elsőként a Vuelta történetében!

60. VUELTA A ESPANA

20. szakasz, Guadalajara-Alcala de Henares (egyéni időfutam, 38.9 km)
1. Ruben Plaza Molina (spanyol, Comunidad Valenciana) 41:31, 2. Heras (spanyol, Liberty Seguros) azonos idővel, 3. Sastre (spanyol, CSC) 4 másodperc hátrány.
Az összetettben: 1. Roberto Heras 78:48:10, 2. Mencsov (orosz, Rabobank) 4:36 p h., 3. Sastre 4:54 p h.
A következő (utolsó) szakasz: Madrid-Madrid (136.5 km). Tv: Eurosport, 16.00, élő. Internet: www.lavuelta.com ---- A ---- &
Legfrissebb hírek

Aczél Zoltán állásába került a Szeged rossz kezdése – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 perce

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
43 perce

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről

Kézilabda
44 perce

Los Angeles 2028: csak az utolsó meccseket rendezik a központi helyszínen a futballtornán

Egyéb egyéni
1 órája

Guardiola „haragszik” a Man. Cityre, amiért az nem költ elég pénzt átigazolásokra

Angol labdarúgás
1 órája

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben

Kézilabda
1 órája

Szalontay az országos csúcsa után az első fordulóban búcsúzott sprintben a pályakerékpáros Eb-n

Kerékpár
2 órája

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik