Régebben összetört volna

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2005.09.26. 01:56
Címkék
Samuel Peter (24-1, 21 K. O.-T. K. O.) végig a saját stílusában bokszolt, Vladimir Klicsko (45-3, 40) viszont részben elszakította a múlttal való kötelékeit, és talán ennek is köszönhette, hogy legyőzte vetélytársát Atlantic Cityben, és ezzel az IBF-nél (Nemzetközi Bokszszövetség), valamint a WBO-nál (Bokszvilágszervezet) is ő lett a nehézsúlyú világbajnok (Chris Byrd, illetve a szerdai Lamon Brewster-Luan Krasniqi mérkőzés győztese) hivatalos kihívója.
A nigériai Peter, amikor lehetősége nyílt rá, ment előre, próbálta kivégezni az egykori világbajnokot, és többször is nagyon közel járt céljához. A harmadik menetben egy röviddel a gong előtt célba juttatott balhorog csak megfogta az ukránt, akire aztán az ötödikben egy jobbhorgot, majd egy ütészáport, a tizedikben pedig újra egy jobbhorgot követően számolni kellett. A régi Vladimir Klicsko ezektől a szó legszorosabb értelmében összetört volna (Corrie Sanders és Lamon Brewster is simán lefiniselte az első padlózása után), a mostani azonban már szedett magára némi rafinériát, illetve megfogadta az edzőpápa, Emmanuel Steward tanácsait. Ha kellett fogott, ha kellett kapaszkodott, de a bajból mindig kihúzta magát. Az egyszerű” menetekben pedig érvényesült a sokkal nagyobb technikai tudása, így a végén még az is belefért neki, hogy a leütések miatt legalább két menetet minimum két ponttal elbukott. A pontozólapokon teljes volt az egység, a bírák egyöntetűen 114:111-gyel az ukránnak adták a találkozót.Nagyon kemény álla és borzasztóan furcsa stílusa van. Azt hiszem, elsősorban a taktikám és a technikám miatt nyertem. Boldog vagyok, hogy visszakerültem a nehézsúly térképére, remélem, bebizonyítottam, hogy elfelejtettem a kudarcaimat, és akár tizenkét menetet is kibírok” - mondta a találkozó után Vladimir Klicsko.A gála programjában egy világbajnoki címmérkőzés kapott helyet, ezen a Puerto Ricó-i Miguel Cotto (25-0, 21) valóságos háborúban győzte le a kihívóját, a kolumbiai Ricardo Torrest (28-1, 25). A címvédőre egyszer, a kihívóra háromszor kellett számolni, mielőtt Cotto a hetedik menetben remek támadással befejezte volna az összecsapást.
Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo megható üzenetet kapott édesanyjától

Foci vb 2026
2 perce

Takács Zsombor: Élvezni akarom a kerékpározást és az életet

Kerékpár
19 perce

Fejjel mentünk a falnak – így reagáltak Németországban a válogatott kiesésére

Foci vb 2026
19 perce

Vinícius az új vezér, de Neymar is dönthet el meccseket – interjú a brazil tudósítóval

Foci vb 2026
25 perce

„Huszonnégy éve várunk egy újabb vb-címre” – Vicente Datolli neves brazil sportújságíró az NS-nek

Foci vb 2026
33 perce

Rapszodikus férfi kézilabda-bajnokság, csúcsán az örök rivalizálással    

Kézilabda
41 perce

Mr. Agresszió a ringben és azon kívül is – 60 éves Mike Tyson

Népsport
42 perce

Munkaszüneti nap lesz a kedd Paraguayban – jelentette be az államfő

Foci vb 2026
53 perce
Ezek is érdekelhetik