A Mac-csúcs felé haladva

K. J.K. J.
2005.09.28. 04:10
Címkék
Címvédő lévén mi sem természetesebb Roger Federer számára, mint hogy nekivág a több mint félmillió dollár összdíjazású bangkoki ATP-tornának - már csak az újabb rekorddöntés érdekében is.
A svájci teniszguru a 2005-ben eddig lejátszott 75 mérkőzéséből 72-t megnyert, úgyhogy a legjobb úton halad a John McEnroe által felállított csúcs felé: Big Mac 1984-ben 82, 3-as győzelem, vereség mutatóval zárta az évet, vagyis a meccseinek a 96.47 százalékát (!) megnyerte. Federer jelenleg kereken 96 százalékon áll, ha viszont megvédi címét, 96.25 százalékra emelkedik a mutatója.Őszintén szólva nehéz elképzelni, hogy az ázsiai versenyen akad valaki, aki megállítja a világelsőt, mert bár az ausztrál Lleyton Hewitt is nevezett (ő a viadal második kiemeltje), vele csak a döntőben találkozhat, márpedig Federer a legutóbbi 23 címmérkőzésén nem talált legyőzőre - nem beszélve arról, hogy a legutóbbi kilenc, egymás elleni csatájukat rendre ő nyerte meg…

A bangkoki címvédő a hét végén a Davis-kupában játszott, egyesben és párosban is nyert, elsősorban tehát neki köszönhető, hogy jövőre a Világcsoportban szerepelhet a svájci válogatott.

Jobb, mint tavaly
Roger Federer tavaly egyesben és párosban is bejutott a bangkoki döntőbe, és bár utóbbi műfajban - honfitársa, Yves Allegro oldalán - kikapott, szingliben” nem forgott veszélyben a győzelme, olyannyira nem, hogy 57 perc alatt 6:4, 6:0-s verésben részesítette Andy Roddickot. Federernek a bangkoki volt a tizedik tornagyőzelme 2004-ben - 2005-ben már a 11. lehet.

FÉRFITORNA
ATP-TORNA, THAILAND OPEN, BANGKOK (525 000 dollár, kemény pálya).
1. forduló: Ginepri (amerikai, 3.)- Udomchoke (thaiföldi) 4:6, 6:3, 6:1; J. Nieminen (finn, 6.)-Kucera (szlovák) 6:1, 3:1, fa.; Srichaphan (thaiföldi, 7.)-Csen Ti (tajvani) 6:3, 6:4; Murray (brit)-Bastl (svájci) 6:2, 6:4; Müller (luxemburgi)- Philippoussis (ausztrál) 7:6, 2:6, 7:5
További teniszeredmények a 23. oldalon.
Legfrissebb hírek

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
42 perce

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
1 órája

Gyönyörű „rakéta”: elképesztő dobás döntött a török kosárbajnokságban – VIDEÓ

Kosárlabda
1 órája

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
1 órája

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
1 órája

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
1 órája

Izgalmas meccsre számít a norvég kézikapitány a magyarok ellen

Kézilabda
1 órája

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
2 órája