Asztalitenisz: könnyed Postás-siker

MOLNÁR ALEXAMOLNÁR ALEXA
2005.10.02. 02:39
Címkék
Új divat hódít az osztrák csapat játékosai körében: hawaii mintás mininadrágjuk maradandó élménnyel szolgált, még ha a mutatott teljesítményük a feledhető kategóriába is tartozott. Az első összecsapáson Jie Schöpp dolgát nem tudta megnehezíteni a gyerekarcú Li Qianbing. Csang Jing-jing és Liu Jia mérkőzésének koreográfiája” szerint a szettek elején elhúzott a linzi, majd felzárkózótt a pesti kínai. Az első játszma végén a vendég koncentrált jobban, majd a másodikban a postásos egyenlített. A következő szettben 4:4-nél még egyformán álltak a felek, ám onnan a linzi meg sem állt…Éllő Vivien a fiatal Vacenovskával meccselt, az ifjúsági válogatott cseh akkorákat ütött a labdába, mintha csak erőre játszanák az asztaliteniszt. Láthatóan magasabb fordulatszámon pörgött a magyar lánynál. A második játszma 8:8-as állásánál lélektani ponthoz érkezett a mérkőzés, Éllő magára talált, s ez eldöntötte a partit.A végén a védő stílusban ütő Schöpp - aki meglehetősen higgadtan játszott - 3:0-ra elintézte az osztrákok erősebb” kínaiját, az Európa-bajnoki címvédő Liu Jiát, s ezzel összesítésben a Postás 3:1-es győzelmmel múlta felül hawaii nadrágos ellenfelét.
Legfrissebb hírek

Arsenal–City: megerősödött bajnok várja az új korszakot nyitó kupagyőztest

Angol labdarúgás
4 perce

Rosszul sikerült Djokovics US Open-főpróbája

Tenisz
20 perce

Meghökkentő bemutatkozás: Gróf Dávid ötven méterről kapott gólt – videó

Labdarúgó NB II
23 perce

Vadnai Jonatán: Szeretném éremmel zárni az évet!

Egyéb egyéni
38 perce

Kate Douglass tovább faragta az 50 méteres gyorsúszás világcsúcsát, Ledecky kikapott 800-on

Úszás
52 perce

Eppel Márton a szinte teljesen üres kapuval szemben fejelt fölé a Sepsi ellen – videó

Légiósok
1 órája

Bódog Tamás szerint a koponyatörés sem kizárt játékosánál

Labdarúgó NB I
1 órája

Népsport: Overathtal cserélt mezt Abonyi Attila, aki ma lenne 80 éves

Népsport
1 órája