"Csoda, hogy győztünk!"

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
2005.10.10. 00:47
Címkék
Nem túlzás, hogy a spanyol válogatottat két fiatal támadója mentette meg a kudarctól. A kétszer eredményes Fernando Torres és az őt ugyanennyiszer kiszolgáló José Antonio Reyes mellett a belgák elleni 20-s győzelemben része volt a szerencsének is, az első félidőben ugyanis a házigazdák lefutballozták a spanyolokat.
Képzelhetjük, miféle szörnyű teljesítményt nyújthatott az "armada", ha a bírálatot egyébként a legenyhébb formában is nehezen viselő szövetségi kapitány, Luis Aragonés így értékelt: "Kész csoda, hogy megnyertük ezt a mérkőzést."

"Csak a három pont miatt lehetek boldog. Nem lehet többet így kezdeni, ennyi hibával, figyelmetlenséggel. Még jó, hogy a cserék bejöttek" – háborgott az ősz mester.

"Néha rámosolyog az emberre a szerencse, néha nem jön be semmi. Bízom benne, hogy sok ehhez hasonló jó meccsem lesz a nemzeti tizenegyben" – merengett a duplázó Torres, vélhetően arra utalva, hogy a korábbi 22 válogatott fellépésén csupán kétszer talált be.

A szerb-montenegrói szövetségi kapitány, Ilija Petkovics elégedetten vette tudomásul, hogy együttese maga dönthet sorsáról az utolsó mérkőzésen. "Nehéz összecsapás volt, mert sokaknak már a bosnyákok elleni ütközeten járt az eszük. Hosszú út áll mögöttünk, de az eufóriára egyelőre semmi ok. Remélem, fel tudunk nőni a feladathoz, hogy örömet szerezzünk az egész országnak" – mondta a szakember.

A szerb lapok szerint kínkeservesen verte meg a válogatott Litvániát, de ez senkit sem fog érdekelni szerda este, ha a bosnyákok ellen is sikeres lesz a csapat. "Mindössze ezer néző előtt kellett a pláviknak győzniük, a világbajnokság már itt van a küszöbön. Mindenki készítse elő a dobokat, szerdán szükség lesz rájuk" – írta a Glasz javnoszti. "Benyújtottuk a németországi vízum kiadására vonatkozó kérvényt, szerdán már csak le kell pecsételni, és utazhatunk" – fogalmazott a Szportszki zsurnal.
Legfrissebb hírek

Kazah elnöke lett a Nemzetközi Sakkszövetségnek

Egyéb egyéni
26 perce

Érik a botrány Debrecenben – vajon lesz végül Izrael–Írország NL-meccs?

Minden más foci
56 perce

Így tört ki a balhé az ukránok elleni NL-meccs végén – videó

Magyar válogatott
1 órája

„Gyerekes gólt kaptunk” – a magyar–ukrán meccs után kérdeztük a szurkolókat

Magyar válogatott
1 órája

Szőcs Árpád László a Magyar Teniszszövetség új elnöke

Tenisz
1 órája

A grúz válogatott kapitányának állásába került a hazai vereség

Minden más foci
1 órája

Női Eurokupa: a hajrára fordulva még mindig vezetnek két góllal a norvégok

Kézilabda
1 órája

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
1 órája