A győri gyufa nyomában

S. J.S. J.
2005.10.11. 03:02
Címkék
Dunaferr–Győr 33–8. Kínos eredmény, ám a jelek szerint a győri férficsapatnál nem hullanak fejek, megpróbálják feledtetni a legutóbbi NB I-es forduló legkellemetlenebb produkcióját. Legalábbis ez az álláspontja Tóth Lászlónak, a Győri Tento-ETO edzőjének: "Kétségtelen, nem játszottunk jól, ugyanakkor az a ritka eset fordult elő, hogy nekünk tényleg semmi sem sikerült, míg a Dunaferrnek minden összejött. A roppant szerény teljesítményért megszidtam a csapatot, ugyanakkor nem büntettem, nem láttam értelmét. Inkább azt kértem tőlük: gondolkodjanak el, kell-e Győrben férfi kézilabdázás? Ha úgy gondolják, hogy igen, akkor a jövőben nem játszhatnak hasonlóan gyengén és lélektelenül. Amúgy a bajnokságban a legjobb esetben is a hetedik helyet tartom reálisnak. Aki ennél többet ígér, annak szívesen átadom a helyem!"Gerháth Zoltán, a győriek kapusa szerint valószínűsíthető volt, hogy kikapnak Dunaújvárosban, ám az eredmény, pontosabban a gólkülönbség szerinte is "valóban extrém". És ha már extrém különbségek, az alábbi összeállításunkból kiderül, a győrieknél is nagyobb pofont kapott például a Pécs, amely 46–9-es vereséget szenvedett néhány éve.
Legfrissebb hírek

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
13 perce

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
15 perce

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
37 perce

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
7 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
7 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
7 órája