Egy jobb szélső Szlovákiából

BERECZKY ATTILABERECZKY ATTILA
2005.10.13. 03:29
Címkék
Öt éve egy törékeny, alig 16 éves szlovák kislány érkezett Békéscsabára. A jobbszélső Monika Kovacicová azóta a Győr játékosaként bajnok lett, a múlt héten pedig sikerrel tette le az állampolgársági vizsgát. Az eskü még hátravan, ám a játékos a hét végi Croatia-kupán különengedéllyel bemutatkozhat a magyar válogatottban.
– Akkor most hogy szólíthatjuk?
– Kovacsics Mónikaként használom majd a nevemet. Túl vagyok a honosítási folyamaton, már csak ki kell várnom, hogy minden illetékes aláírja a papírokat, aztán – remélem, minél hamarabb – jöhet az állampolgársági eskü.
– Amikor Békéscsabára került, járhatott volna szlovák gimnáziumba is, mégis a magyar tannyelvű iskolát választotta. Miért?
– Valószínűleg egyszerűbb lett volna, ha az anyanyelvemen tanulok, legalábbis rövid távon. Azonban úgy gondoltam, csak akkor tanulhatok meg jól magyarul, ha magyar iskolába járok.
– Már tizenhat éves korában is kereste a Győr, mégis a kiscsapat, a Békéscsaba ajánlatát fogadta el. Ezt sokan nem értették akkor.
– Akkoriban még túl nagy falatnak tűnt az ETO, szerettem volna kipróbálni magam szerényebb együttesben. Tudtam, hogy meg kell szoknom a magyar kézilabda színvonalát, az itteni bajnokság ritmusát, és ez könynyebbnek tűnt Békéscsabán.
– Győrben is hamar beilleszkedett, ráadásul bajnokcsapat tagja lett, s elindult a honosítási folyamat is.
– Szerencsére mindkét oldalról volt igény arra, hogy megszerezzem az állampolgárságot, hiszen régóta szerettem volna a magyar válogatottban játszani, s kiderült, hogy adott esetben számítanának rám.

– Az állampolgársági vizsgán túl van, s különleges engedéllyel a horvátországi tornán bemutatkozhat a magyar válogatottban. Várja már?
– Talán nem csoda, hogy izgulok, hiszen nagy lehetőség előtt állok, s szeretnék élni vele.
– Mit gondol, ott lesz a decemberi oroszországi világbajnokságon a magyar csapatban?
– Rajtam múlik, hogy bebizonyítsam, ott a helyem a keretben. A szövetségi kapitánytól megkaptam a lehetőséget, és nem szeretnék csalódást okozni.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
5 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
5 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
5 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
5 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
6 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
6 órája