Dwight Yorke befuthat

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2005.10.14. 01:57
Címkék
Bár a javán már túl vagyunk, tartogat még néhány érdekes párharcot a selejtezősorozat. Az európai zóna hat "legrosszabb" második helyezettje például egymás között dönt három kvóta sorsáról. Hogy milyen párosításban, az a mai sorsoláson derül ki, annyit viszont máris tudni, hogy a legjobbak nem kerülhetnek össze. A három kiemeltet a valós erőviszonyok szempontjából meglehetősen irreleváns FIFA-világranglista alapján határozták meg, de a sorrend ez esetben egybevág a realitással: Csehország, Spanyolország és Törökország elkerüli egymást, ellenfelük Norvégia, Svájc és Szlovákia közül kerül ki.A rendszer furcsaságaiból adódik, hogy a Trinidad és Tobago, Bahrein kettős egyike elutazhat Németországba, miközben, hogy mást ne mondjunk, Kolumbia, Dánia, Írország és Oroszország biztosan nem lesz ott a vb-n. Persze üdvözölhetjük, hogy olyan nagyszerű játékos, mint az egykor a Manchester Unitedben futballozó Dwight Yorke, esetleg lehetőséget kaphat (igaz, kicsit későn, 34 évesen) a vb-szereplésre, nem úgy, mint mondjuk, George Weah vagy Ryan Giggs – de azért abszurd, hogy a másik interkontinentális pótselejtezőt Ausztrália és Uruguay vívja…Ez a párharc ismerős lehet négy évvel ezelőttről. Akkor az ausztrálok hiába győztek odahaza 1–0-ra, a montevideói visszavágón sima, 3–0-s vereséget szenvedtek. A helyzetük most annyiban más, hogy idegenben kezdenek, de semmiképp sem számítanak esélyesnek a Diego Forlánnal, Alvaro Recobával, Marcelo Zalayetával felálló uruk ellen.Válassza ki, melyik zónára kíváncsi!
Európai zóna: eredmények, menetrend
Dél-amerikai zóna: eredmények, menetrend
Afrikai zóna: eredmények, menetrend
Közép- és észak-amerikai zóna: eredmények, menetrend
Ázsiai zóna: eredmények, menetrend
Óceániai zóna: eredmények, menetrend
MÁR KIJUTOTTAK A VB-RE

Futball-lexikon

Európa-bajnokság 2004
Copa América 2004
Afrikai Nemzetek Kupája 2004
Ázsia-bajnokság 2004
Legfrissebb hírek

„Egész nap úgy éreztem, hogy hátrányból próbálok felzárkózni” – Russellt rejtélyes gond hátráltatja

F1
16 perce

Szerbia legyőzésével tornagyőztes a magyar férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
22 perce

A hőség meghiúsította a függetlenség napjára tervezett ünnepségeket Philadelphiában

Foci vb 2026
25 perce

Nincs meglepetés, a Dembélé, Olise, Barcola, Mbappé négyessel rohamoznak a franciák Paraguay ellen

Foci vb 2026
27 perce

Önfeledt ünneplés helyett menekülés a hőség elől – Függetlenség Napja Philadelphiában

Foci vb 2026
44 perce

Galsy rajtbüntetést kapott – változott a Brit Nagydíj rajtsorrendje

F1
50 perce

Felkészülés: A Paks négy gólt szerzett Eszéken, a Puskás Akadémia legyőzte a Slovant

Labdarúgó NB I
51 perce

Unahi-dupla, Rahimi-gól a marokkóiaknál – videó

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik