Az időmilliomosok nyugodtságával

– Hol tart szakmailag a második profi év kezdetén?
– Próbálom felvenni a ritmust, és hasznosítani az eddig tanultakat – mondta a hivatásosként veretlen öklöző. – Szeretnék teljesen átállni a profi bunyóra, alkalmazni a rafinériákat, és egyre nehezedő ellenfelek ellen bizonyítani.

– Felvenni a ritmust?! Úgy érzi, eddig ez nem sikerült?
– Erről szó sincs. Az amatőröknél és a profiknál is sokat tanultam, ami egyszer csak kijön a zsákolásnál az edzéseken, az a meccseken csak később válik rutinná.

– Meddig lehetett megélni az amatőrmúltból?
– Talán az első hatmenetes meccsig. Söldenben nagyon amatőr stílusban bokszoltam, kicsit belehaltam a saját iramomba. Abból a mérkőzésből rengeteget tanultam; nagy váltás volt, igazán akkor kezdődött el a profi éra. A következő hatmenetes összecsapás már kevésbé fárasztott, sokkal jobban be tudtam osztani az erőmet.

– És a fejlődési ütemmel? Az Universum menedzselési elképzeléseivel?
– Találkoztak az elképzeléseink. Nem sietnek, ráérősen bokszoltatnak. Két-három találkozónként jön az újabb szakmai fokozat. Peter Hanraths, az egykori gazdasági igazgatónk nem véletlenül mondta, hogy a tanuló- és az inasév után jön a mestervizsga esztendeje. Nem rohanok sehova, nem megyek fel állandóan az irodába, hogy merre, hogyan. Majd kialakul. Az Universum a teljesítményem alapján dönti el, mikor leszek méltó a jelentősebb feladatra.

– A két elődje, Kovács István és Erdei Zsolt a tizenharmadik meccsén, a második évében lett interkontinentális bajnok.
– Én, ha minden jól megy, jövőre, valamikor a nyár elején. De addigra több mérkőzésem lesz, mint volt Kokónak és Madárnak.

– Eszerint korábbi reményét, a tavaszi koronázást feladta.
– Nem feladtam, eltoltam. Júniusra vagy júliusra.

– És él még a kézilabdás Mezei Richard ajánlata, hogy az első címmérkőzését ő rendezi meg Szegeden?
– Ricsivel az athéni olimpia óta nem beszéltünk, de szeretném, ha így lenne. Ő biztosan nem felejtette el, és városi sportigazgatóként bizonyára fogékonyabb lesz a tárgyalásokon.

– Kováccsal és Erdeivel kapcsolatban is sokszor megkérdezték, nekik való-e a profizmus. Ön hogy érzi?
– Úgy gondolom, teljes mértékben alkalmas vagyok rá.

– Az ütőereje végül is nagyobb a két előfutárénál.
– Viszont nincs hozzájuk hasonlóan jeles amatőr múlt mögöttem. Technikailag Kokót nehéz lenne utolérni, Madár meg gyorsaságban verhetetlen. Bőven van még miben fejlődnöm.

– Leginkább?
– Figyelemben és mozgáskoordinációban. Néha kihagyok, illetve a lábamat és a kezemet nem hangolom össze megfelelően.

– Apropó, figyelem: a nagyközépsúlyú élmezőnyt nézegeti már?
– Egyáltalán nem. Szaklapot, honlapot nem olvasok. Nem udvariasságból mondom, nem azért, mert beszélgetünk, de a Nemzeti Sportot átfutom, és kész.

– A nagyok ráérnek még, vagy később sem méri fel őket?
– Most még nem akarom velük stresszelni magam. Odébb vannak, kár lenne ennyire előre szaladni.

– Arról azért csak van véleménye, hogy képes-e végigmenni a magyarok által már járt úton!
– Szerintem eljuthatok abba a magasságba, ahol például most Madár van. Persze, még legalább másfél-két év kell hozzá. 2007 végén aztán kezdődhet a Balzsay-korszak!

– Gondolom, a papája, idősb Balzsay Károly, a magyar amatőrválogatott szövetségi kapitánya már alig várja.
– Ő már most is folyvást mondogatja, mire figyeljek. Amikor telefonon beszélünk, nyolcvan százalékban szakmázunk. Kérdezgeti, mi volt edzésen, milyen lesz az ellenfelem, aztán elmondja, szerinte mit és hogyan kellene tenni a ringben.

– Mennyire egyeznek az ő, illetve mostani edzőjének, Fritz Sduneknek a meglátásai?
– Alaphelyzetben ők ketten nagyon hasonlítanak egymásra, pedagógiailag és emberileg is. Amúgy a hetvenes évektől ismerik egymást, Schwerinben találkoztak először, azóta rendszeresen összefutnak.

– Ezek szerint nem volt olyan nehéz az átmenet.
– Sőt. Szerencsésnek tartom magam, jó helyen, jó kézben vagyok, és jól érzem magam! ----