Beppe mégis óriás lett

Indulás: Leffe
Pontosabban Inter, mi azért maradjunk a Leffénél.
"Gyerekként négy évet az Inter ificsapataiban futballoztam, aztán tizenhat évesen a Lefféhez küldtek, erősödni, ahogy ők mondták, csak elfelejtettek viszszahívni… – elevenítette fel Giuseppe Signori a számos jótétemény mellett a labdarúgástól kapott egyik korai pofont is, megjegyezve: a Leffe-szerű amatőrcsapatok igazi játékostemetők voltak. – Nagyon sok kortársam kallódott el hasonló helyzetben. Hatalmas akarat, önfeláldozás szükségeltetett hozzá, hogy valahogy kikecmeregjek a gödörből."

Mivel a futballal keresett havi hatszázezer líra éppen csak az éhenhalás elkerüléséhez volt elég, Maria Grazia és Giobattista Signori első gyermeke délelőttönként a Leffe tulajdonosának textilüzemében karbantartóként kamatoztatta a gépipari technikumban megszerzett tudását, némi pluszra téve így szert. Délutánonként azonban övé volt a pálya – annak is a bal oldala.

Az emlékezetes belépő ellenére (nyolc meccsen öt gól) a Leffe akkori mestere a villámléptű, szenzációs bal lábbal megáldott Beppében a csapat balfutóját látta, ennek megfelelően a következő idényben erre a posztra állította a növésben 171 centinél megálló fiatalembert, noha ő világéletében a "csatáréletről" ábrándozott. A harminc meccsen lőtt három gól, még inkább a megannyi gólpassz a Piacenza szakvezetőjére óriási hatást gyakorolt, s tanácsára a C1-es ligában vitézkedő gárda meg is vásárolta Giuseppe Signori játékjogát, igaz, egy év után – "izmosodás végett" – Trentóba irányította. Visszatérve Beppe már második ligás futballistának vallhatta magát, miután az Emilia Romagna-i gárda ez idő tájt a Serie B-ben volt érdekelt, s noha "nagyszerű brigád jött össze, sajnos kiestünk" – emlékezett erre az időszakra keserűen évekkel később is.

Rá ellenben nem a süllyesztő várt. Sőt a nagy kaland csak ekkor kezdődött, avagy pályára állt az üstökös.

Átszállás: Foggia
Zdenek Zeman "tehet" mindenről.
"A Messina edzőjeként figyelt fel rám, ő vitt Foggiába – eleveníti fel ezt a történetet az olasz sztár. – Eleinte apám tartotta bennem a lelket, minden meccsre elkísért. Eladdig nem tartottam magam igazi támadónak, ritkán jutottam szóhoz ebben a szerepkörben, ám amikor Meluso, a középcsatárunk megsérült, én kerültem a posztjára. Az edzőtáborban Zeman ťIsten hozott, gólzsák!Ť felkiáltással fogadott. Azt hittem, összekever valakivel. Talán tizennégy gólig jutottam…" – emlegette fel a cseh maestro meglátását, akit értelemszerűen a "kedvencek" között érdemes keresni.

Signor Signori memóriájával semmi gond, az 1989–1990-es évadban valóban 14 találatig jutott, a következő szezonban 11-ig, azaz elévülhetetlen érdemeket szerzett a kiscsapat Serie A-ba jutásában, s az élvonalban sem adta alább 11 találatnál. A Foggia klasszikussá magasztosult támadótriójától – Roberto Rambaudi, Francesco Baiano, Signori – a nagyágyúk is rettegtek, "Zemanlandia" (ezt a becenevet kapta a pugliai kompánia a Zeman-éra alatt) a kellemetlen kirándulások szinonimájává lett. A hármast könnyebb volt megbontani, mint megállítani, legalábbis a Lazio elnöke, Sergio Cragnotti így vélhette, aminek egyenes következménye volt Signori Rómába költözése, melynek előzményét Zeman laziós szerződésében kell keresnünk – az immár válogatott tanítvány követte mesterét.

Bár a Rómában eltöltött öt és fél idényben csak szobrot nem emeltek tiszteletére a tifosók, Giuseppe Signorit a kilencvenes évek talán legpechesebb laziós csillagának aposztrofálhatjuk. 1997 őszén Zemant Dino Zoff, a kapuslegendát pedig kisvártatva Sven-Göran Eriksson váltotta a padon. Az új seprűvel új kedvencek érkeztek a klubhoz Alen Boksic és Roberto Mancini személyében, s a csapatkapitány idővel a tréner mellől figyelte társait, majd már onnan sem. Eriksson az azonos stílust képviselő Mancini, Signori duóból az előbbi mellett tette le a garast, így Beppének nem maradt más választása (hiába vonultak az utcákra a Lazio fanatikusai bálványukért protestálva), mint igent mondani a télen bejelentkező Sampdoriának, majd pocsék fél év után a Bolognának, ahol újfent kivirágzott. Mindazonáltal éppen ekkor vette kezdetét Itália és a kontinens meghódítása, amúgy Lazio módra. Három éven belül bajnokságot, Olasz Kupát, Olasz Szuperkupát, KEK-et és Európai Szuperkupát nyert a társaság – Beppe-gól nélkül.

Nem mellékesen a vb-aranyról, mi több, a brazilokkal szemben 11-esekkel elvesztett vb-döntőről is lemaradt az 1994-es seregszemlén, noha a fináléig valamennyi összecsapáson szerephez jutott.
Miért? – adódik a kérdés.

Nos, a New York-i, bolgárokkal vívandó elődöntőt megelőzően Sacchi és Beppe összekülönbözött. Sacchi a "régi nótát" húzta, azaz balszélsőként kívánta harcba küldeni Signorit, amire a laziós állítólag nemet mondott, középcsatár voltára hivatkozva. Hriszto Sztoicskovék ellen csereként azért csak beszállt, a döntő azonban számára elszállt.
"Ezerszer megbántam már, hogy az elődöntő előtt elutasítottam a kérését, amivel gyakorlatilag kigolyóztam magam a csapatból. Nem vagyok mérges Sacchira: csak végig akart vinni az elképzelését. Ez így helyes"– lebbentette fel a fátylat az igazságról Signori.

Végállomás: Sopron
Visszatérve a klubvonalra, illene újabb fejezetet nyitni, ha nem is a Bologna, de a háromgyerekes apa végett feltétlenül, habár az igazsághoz hozzátartozik: egyetlen európai trófeáját éppen a Bolognával hódította el. Az ellenben a piros-kékek "bűne" is, hogy elbukott egy 20 ezer dolláros fogadást, mely szerint karrierje végén 200 (!) A-ligás gólt jegyez majd. Az egyetemváros csapata a veterán csillaggal tavaly nyáron nem kötött új szerződést (azaz Signori "leragadt" 188 találatnál, amivel hetedik a vonatkozó örökranglistán), így meg sem állt Szalonikiig, manapság pedig ugyebár Sopronban találjuk.
Megérkeztünk.
Végállomás?
Alighanem az.