Lépéselőnyben a Fener

MEHMET BASARANMEHMET BASARAN
2005.10.31. 01:03
Címkék
Fortuna finoman szólva is a Fenerbahce mellett volt a fordulóban: a Gaziantesport fogadó éllovas az utolsó pillanatban befújt, mellesleg teljesen igazságtalan tizenegyessel nyert, miközben első számú üldözője, a Galatasaray Ankarában elvesztette veretlenségét.

A Fener jóval több gólhelyzetet dolgozott ki, mint ellenfele, ám a "kanárik" Cem Papila játékvezetőnek, illetve az általa érthetetlen módon megadott büntetőt a 93. percben értékesítő Alexnek köszönhetik a három pontot. Eközben a Genclerbirligihez látogató Galatasaray csak szenvedett, Petry Zsolt egykori csapata azt követően is uralta az összecsapást, hogy a második félidő elején a vendégek kiegyenlítettek – az 53. percben már ismét a fővárosiaknál volt az előny, immár véglegesen.

Két honfitársunk egymás ellen játszhatott a hét végén, hiszen az Ankaraspor (Molnár Balázs) a Malatyasport (Tóth Balázs) fogadta. A meccs végén csak Tóth örülhetett, ugyanis csapata idegenben jobbnak bizonyult (ez volt a gárda első győzelme a bajnoki idényben), Molnárt viszont kiállította a játékvezető.

Az Ankaragücü elleni mérkőzését megnyerő Besiktashoz minden bizonnyal hétfőn ír alá az új edző, a francia Jean Tigana.

SÜPERLIG - 11. forduló
Fenerbahce–Gaziantespor1–0
Genclerbirligi–Galatasaray2–1
Ankaraspor–Malatyaspor1–2
Besiktas–Ankaragücü4–2
Denizlispor–Trabzonspor0–1
Diyarbakirspor–Manisaspor0–2
Kayserispor–Konyaspor1–0
Rizespor–Sivasspor1–0
Samsunspor–Erciyesspor1–1
Az élcsoport: 1. Fenerbahce 29 pont, 2. Galatasaray 26, 3. Kayserispor 22, 4. Sivasspor 21
Legfrissebb hírek

Caligula lova – S. Tóth János publicisztikája

Foci vb 2026
1 órája

Dárdai Pál az első négybe várja az Újpestet; Golomán György nem rossz szájízzel jött el a spanyol bajnokságból

E-újság
1 órája

Sziasztok! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Pénteki sportműsor: Nyíregyháza–Újpest meccsel rajt az NB I-ben

Minden más foci
1 órája

Gert Remmel: Ez a teljesítmény messze nem volt tökéletes, nehéz meccs vár ránk idegenben

Európa-konferencialiga
1 órája

Borbély Balázs: Összességében teljesen rendben volt ez a meccs

Európa-liga
1 órája

Kovácsik Ádám: El kell menni Görögországba, és nyerni kell

Európa-konferencialiga
1 órája

Kl-selejtező: Bolláék nyertek; a DVSC lehetséges ellenfelei gólgazdag meccsen ikszeltek

Európa-konferencialiga
2 órája