Shaq nélkül nyert a Heat

I.SZ. I.SZ.I.SZ. I.SZ.
2005.11.09. 02:42
Címkék
Charlotte-ban és Chicagóban is hosszabbítás döntött, Minneapolisban a Los Angeles Clippers utolsó nyugatiként vesztette el a veretlenségét, mi mégis a Miami–New Jersey találkozóval foglalkozunk, hiszen a hősiesen küzdő Heat először tudott nyerni az idén a sérült Shaquille O'Neal nélkül. Ráadásul úgy győzte le a New Jerseyt, hogy mindössze hét játékosa lépett parkettre.Hősies küzdelem volt, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy a végjátékban jókora bírói segítség érkezett: a meccsen szinte végig vezető Miamit 89–89-nél érte utol a Nets, de az utolsó hazai támadásnál Jason Kiddnek faultot fújtak, Dwayne Wade pedig 5.1 másodperccel a vége előtt kettőből egy büntetőt bedobott. Az ellentámadásnál Alonzo Mourning látványosan odaütött Vince Carternek, de a játékvezető sípja néma maradt, és nem lett több kosár.Carter és Lawrence Frank edző vehemensen tiltakozott, és a meccs után Mourning is bevallotta, hogy szabálytalankodott."Felugrottam, és azt hittem, befújják. Megtehették volna, de ezen az estén amúgy is minden nekünk jött össze" – mondta Mourning. "Biztos voltam benne, hogy megállítják a játékot, mert legalább ketten hozzám értek" – jegyezte meg Carter, míg Kidd azt követelte, "…ha mi is ilyen helyzetbe kerülünk hazai pályán, hasonlóan járjanak el!"NBA, alapszakasz, 7. játéknap
Miami Heat–New Jersey Nets 90–89 (32–28, 20–18, 20–20, 18–23). Legjobb dobók: Wade 23, A. Walker 18, Payton 13, ill. V. Carter 32, R. Jefferson 20.
Legfrissebb hírek

Filkor Attila távozik, új sportigazgatót nevezett ki az NB II-ből kiesett Budafok

Labdarúgó NB II
3 perce

Supermoto-vb: Bereczki Dávid két futamot nyert Olaszországban, és itthon lehet Európa-bajnok

Egyéb autó-motor
9 perce

Világsztárok juttatják kapu elé a labdát, de ki lesz a befejező csatár? – íme, a német válogatott várható vb-kezdőcsapata

Foci vb 2026
15 perce

Forradalmi indulók és a béke iránti vágy himnusza – ezeket éneklik majd a G-csoportban

Foci vb 2026
32 perce

Erste Liga: Jared Van Wormer marad Brassóban

Jégkorong
50 perce

Nem engedték be az Egyesült Államokba Afrika legjobb játékvezetőjét

Foci vb 2026
54 perce

Serie A: Fabio Grosso a Fiorentina új vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
1 órája

Öttusa-vk: sérüléséből felépülve lépésről lépésre tervez Szép Balázs

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik