Matolcsi is övet szerzett

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2005.12.10. 02:44
Címkék
"Amíg az ökölvívónak vannak esélyei, ki kell használnia, nekünk pedig az a feladatunk, hogy a bokszolóinkat a legjobb pozíciókba hozzuk. Kótai Mihályon keresztül a WBF-nél olyan erős a Polish, hogy tudtuk érvényesíteni az akaratunkat."Veres László, Matolcsi József (22–8, 15 K. O.–T. K. O.) edző-menedzsere még a Gotthard Hinteregger (25–9–1, 12) elleni találkozója előtt a fenti szavakkal vázolta, miként kaphatott immár sokadszor is lehetőséget a több "nagy dobást" elszalasztó magyar öklöző. A most éppen nagyváltósúlyú bokszoló eddig hét nemzetközi címmeccset vívott, ezek közül mindössze kettőt tudott megnyerni. A legutóbbi kettőt épp elveszítette pontozással – megérdemelten. A WBF vb-övéért vívott, Brice Faradji elleni találkozóján például kilátástalan produkciót nyújtott, pénteken, több viszontagság (majdnem lemondták a gálát, változott a helyszín) után, a vele addig 1–1-re álló Hinteregger ellen mégis harcba indulhatott a WBF koronájáért.És ezúttal élni tudott a klubja nyújtotta lehetőséggel. Az első mérkőzésre emlékeztető, hirigelős meccset vívott osztrák riválisával, az első menetben már padlóra küldte Hintereggert, majd a mérkőzésvezető a tizenegyedik felvonásban beszüntette az összecsapást.Matolcsi ezzel élete első vb-övét szerezte meg, amelyet először legutóbbi legyőzője, Brice Faradji ellen kell megvédenie.
Legfrissebb hírek

Fölényes Volán-siker született az osztrák hokiliga magyar rangadóján

Jégkorong
8 perce

Négy gólt rúgott a Nyírbátor a Kecskemétnek a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
22 perce

Erste Liga: a DVTK idegenben, a DEAC hazai pályán nyert

Jégkorong
37 perce

Három magyar érem a zágrábi cselgáncs Grand Prix első napján

Egyéb egyéni
55 perce

A Honvéd parázs meccsen győzte le a Dunaszerdahelyt

Minden más foci
1 órája

Női labdarúgás: megvan a magyar válogatott vb-selejtezős programja

Magyar válogatott
1 órája

Messi vezérletével argentin győzelem az angolai függetlenségi évfordulóra rendezett gálameccsen

Minden más foci
1 órája

A Málta elleni történelmi vereséggel szállt el Finnország utolsó esélye a vb-selejtezőben

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik