Montgomery: két év eltiltás

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
Vágólapra másolva!
2005.12.14. 02:39
Címkék
Tim Montgomery megmenekült az örökös eltiltástól, de doppingolásban vétkesnek találta őt a Nemzetközi Sportdöntőbíróság, ezért a 100 méteres síkfutás korábbi világcsúcstartójának versenyzési jogát két évre felfüggesztették; a büntetés 2005. június 6-ával életbe is lépett. Montgomery és hasonló sorsra jutott honfitársa, a szintén vágtázó Chryste Gaines egyszer sem akadt fenn a doppingvizsgálaton, a THG-botrány kapcsán került előtérbe a nevük.Két évvel ezelőtt derült fény arra, hogy a Los Angeles-i BALCO-laboratórium olyan tiltott teljesítményfokozót fejlesztett ki, amelyet korábban nem mutattak ki a vizsgálatok. Az első lebukottak egyike a párizsi világbajnokságon két aranyat nyerő Kelli White beismerő vallomásában azt mondta, hogy Montgomery és Gaines ugyancsak használta a tiltott szert. Az amerikai doppingügynökség elsősorban e vallomás alapján tiltotta el örökre 2004 júliusában a két futót, akik a Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordultak. A meghallgatáson azonban nem jelentek meg, nem cáfolták White szavait. A testület megalapozottnak találta a vádakat, és elrendelte azt is, hogy visszamenőleg töröljék a futók eredményeit. Montgomeryét 2001. március 31-től, Gainesét 2003. november 30-tól. Ez azt jelenti, hogy Montgomery 2002. szeptember 14-én elért 9.78 másodperces világrekordja lekerül a csúcslistáról – az örökranglistára az 1997-ben elért 9.92 másodperces eredményével kerülhet fel.A THG-ügy első eltiltottja, Dwain Chambers ugyancsak elveszítheti címeit. A brit vágtázó eltiltása november 6-án járt le, ám a napokban egy interjúban beismerte, hogy már 2002-ben is használta a BALCO szereit. Ha ez igaznak bizonyul, megfoszthatják a három éve Münchenben 100 méteren és 4x100-on szerzett Európa-bajnoki címétől.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
1 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
1 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
1 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
2 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
2 órája

A Holland Hegy lemosta a 2021-es világbajnok Gerwyn Price-t a darts-vb-n

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik