Egy különös nijmegeni edzőváltás utóhatásai

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2005.12.23. 00:56
Címkék
Túljutott a váratlanul távozó Cees Lok utáni éra első tétmérkőzésén a NEC: a nijmegeni gárda a kupa nyolcaddöntőjében 20-ra kikapott az AZ Alkmaartól, amely tizenegyesből (Denny Landzaat, mint profi karrierje során eddig mindig, most sem hibázott) majd az utolsó pillanatokban gyors ellencsapásból (az augusztusi sérülése után először pályára lépő Pius Ikedia révén) mattolta Babos Gábort.
"Két nappal a kupacsata előtt mondott le az edzőnk, képzelheti, mennyire szíven ütött mindenkit a lépése – mondta lapunknak a magyar kapus. – Ugyanakkor az előzményekhez képest még partiban is voltunk az esélyesebb Alkmaarral, helyzeteink voltak az egyenlítő gólhoz, a végső döfést pedig akkor kaptuk meg, amikor minden mindegy alapon mentünk előre."Babos elárulta, Nijmegenben mindenki értetlenül áll Lok lemondása előtt, hiszen a csapat remekül szerepelt az ősszel, az ötödik helyen várhatja a folytatást, és semmi jel sem mutatott az edzőváltásra."Hétfőn fél négykor lett volna az edzésünk, előtte a mester civilben bejött az öltözőbe, felolvasott egy levelet, amelyben vázolta, hogy hosszas mérlegelés után úgy döntött, felmond, mert úgy érzi, nem tudja magasabb szintre vezetni az egyesületet. Ennyi. Nem indokolta, hogy tizenhét év után miért fordít hátat a klubnak. Kiment, és azóta sem mondott semmit a döntése okáról. Fogalmunk sincs róla, mi kényszerítette a távozásra. Az biztos, hogy a következő két mérkőzésünkön a másodedző irányít bennünket, januártól pedig alighanem új trénerünk lesz" – vázolta a nijmegeni helyzetet Babos. (Lok egyébként minden bizonnyal az angol másodosztályban szereplő Southampton új menedzserének, Mark Wotténak lesz a segédje.)Sokkal jobban ment a kupában egy másik magyar érdekeltségű csapatnak, a Roda JC-nek. A kerkradei csapatból Bodnár László ezúttal ugyan hiányzott, Bodor Boldizsár viszont végig ott volt (és a finisben hatalmas helyzetet hibázott) abban a gárdában, amely 1–0-ra megverte a bajnokságban és a kupában is a végső győzelemre hajtó Feyenoordot.
Legfrissebb hírek

Antonelli megszerezte a pole pozíciót a két Ferrari előtt a silverstone-i időmérőn

F1
23 perce

Drake a róla elnevezett „átkot” veti be Marokkó ellen

Foci vb 2026
31 perce

Serena Williams sérülés miatt visszalépett a párostól Wimbledonban

Tenisz
40 perce

Davies ismét nem fért be a kanadai kezdőbe; Hakimi, Brahim és Szaibari is pályán Marokkónál

Foci vb 2026
45 perce

Óriási meglepetés Wimbledonban: kiesett a címvédő Swiatek

Tenisz
53 perce

A kozármislenyi Horváth Dániel szerződést kapott az MTK-tól

Labdarúgó NB I
1 órája

A mexikóvárosi Budapest Cukrászdában jártunk

Foci vb 2026
1 órája

TCR World Tour: Michelisz harmadik a franciaországi időmérőn

Egyéb autó-motor
2 órája
Ezek is érdekelhetik