Az első dönt a másodikról

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2006.01.21. 02:37
Címkék
Érdekes érzelmi szál szövi át a Ligue 1 vasárnapi rangadóját: az Auxerre-t irányító Jacques Santini személyében az az edző látogat Lyonba, akivel 2002-ben az OL megszerezte első bajnoki címét. Santini azóta megjárta a francia válogatottat és a Tottenhamet, eközben az OL begyűjtött még három aranyérmet, most egyvégtében az ötödik felé tart nagy sebességgel – és úgy fest, jelentősen befolyásolhatja a második hely sorsát is.A tabellát 14 pont előnnyel vezető bajnok a harmadik helyen álló Auxerre-rel kezdi nagy sorozatát, amely a jövő héten a Monaco, azt követően pedig a Bordeaux és a Lens ellen folytatódik – mindannyian arra a bizonyos második helyre, az automatikus BL-részvételre hajtanak. A két csapat már kétszer találkozott az idényben, a Szuperkupa-mérkőzésen 4–1-re, a bajnokin 2–0-ra nyert a Lyon, amely most is esélyesebb – kiváló formáját három egymást követő győzelem és 8–1-es részgólkülönbség jelzi. A hátvédsor ugyanakkor felbomlik egy időre, a tapasztalt csapatkapitány, a brazil Claudio Cacapa bokasérülése miatt hat-nyolc hétre kidőlt a sorból.Az NSO ajánlja:

A FRANCIA BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

FORDULÓRÓL FORDULÓRA

A FRANCIA BAJNOKSÁG SZURKOLÓI FÜZETE (letölthető)

Bajnokcsapatok, 1934-

Gólkirályok, 1934-

Kupagyőztesek, 1918-

Francia bajnokság 2004-05

Futball-lexikon

Legfrissebb hírek

IFFHS: Varga Barnabás az elmúlt öt év 21. legeredményesebb futballistája

Minden más foci
16 perce

Svájc az egyetlen jelölt a 2038-as téli olimpia megrendezésére

Téli sportok
59 perce

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
1 órája

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
1 órája

NFL: visszavág a Seahawks a Patsnek és megnyeri a Super Bowlt? – vendégünk Kun Zsolt „Maka”

Amerikai sportok
1 órája

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
1 órája

Az első 100-szorosok, 3. rész, Didier Deschamps: mindenki Abel Xavier kezezésére emlékszik

Képes Sport
2 órája

Sportlövészet: kezdődik az U16-os és U18-as Eb Burgaszban

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik