Teszt helyett házimeccs

Á. L.Á. L.
2006.01.22. 03:27
Címkék
Szombat délelőtt játszott a Loki – csak nem ott, nem akkor, és nem azzal a riválissal, amellyel az előzetes tervek szerint kellett volna."Tizenegy órakor a Bőcsöt fogadtuk volna az Egyetemi Sporttelep műfüves edzőpályáján, ám a munkások hiába kezdték meg a pénteken leesett hó eltakarítását, hajnalban az időjárás végképp keresztbe tett az összecsapásnak – mondta Supka Attila, a DVSC vezetőedzője. – Egyéb lehetőség híján, az Oláh Gábor utcai salakoson egymás ellen játszottak a keret tagjai, s némi futást is beiktattunk az ad hoc programba."A "házimeccsen" a pénteken edzésbe álló Igor Bogdanovics is szerepet kapott, a nyáron műtött, Jámbor László process menedzser felügyelete alatt rehabilitációs munkát végző Ronald Habi, valamint a Glasgow-ból, az ötnapos Celtic-tesztelésről hazatérő Halmosi Péter kivételével (aki ha befut a Crystal Palace ajánlata, s a debreceni elöljárók elfogadhatónak találják azt, a jövő héten szigorúan csak orvosi vizsgálatra Londonba utazhat) minden futballistát szemrevételezhetett a szakmai stáb, amely hétfőn határoz a kölcsönadandó játékosokról. A pillanatnyi állás szerint Jeremiás Gergő és Urbin Péter a tavasszal a DVTK-t erősítené."Remélem, hogy Ronald Habi a februári, törökországi edzőtáborozáson már minden feladatot képes lesz végrehajtani, és hogy már a tavasz elején is számíthatok rá – jegyezte meg a tréner.
Legfrissebb hírek

„A nagy csapatok akkor lépnek elő, amikor a legjobban kell” – Luis de la Fuente a spanyolok háromgólos győzelme után

Foci vb 2026
30 perce

Pénteki sportműsor: nincs megállás a foci-vb-n, Fucsovicsra újabb kiemelt vár Wimbledonban

Minden más foci
30 perce

Damián Pedrosa: Az argentinok a jelenlegi formájukban megnyerhetik a vb-t; A spanyolok gond nélkül jutottak be a nyolcaddöntőbe

E-újság
33 perce

Egymás ellen játszik Cristiano Ronaldo és Modric – íme, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
42 perce

Párduc, oroszlán, gorilla nélkül – Deák Zsigmond jegyzete

Foci vb 2026
42 perce

Embernek paraguayi fiai – Farkas Norbert publicisztikája

Foci vb 2026
42 perce

Így örült a harmadik spanyol gólnak Lamine Yamal öccse a lelátón

Foci vb 2026
46 perce

Lamine Yamal lett a Spanyolország–Ausztria meccs legjobbja

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik