A fejes gólok mérkőzése

Á. L.Á. L.
2006.01.29. 02:04
Címkék
A bajnoki címvédő Debrecen a Nyíregyháza elleni találkozón kétgólos hátrányból állt talpra.
A Nyíregyháza a második félidő elejére kétgólos előnyre tett szert a Debrecennel szemben, csakhogy Ferenczi István tíz perc alatt kiegyenlítette az állást, az összecsapás második és harmadik fejes gólját jegyezve.

„A Nyíregyháza elleni találkozón tapasztaltakkal nem lehetek maradéktalanul elégedett, még akkor sem, ha kétgólos hátrányból álltunk talpra, s a mérkőzés végén esélyünk volt arra is, hogy megfordítsuk az eredményt” – értékelt Supka Attila, a Loki trénere, aki csapata szombati fellépésével kapcsolatban kijelentette, hogy ezen a meccsen köszöntek vissza azok a taktikai elemek, amelyeket már korábban is látni szeretett volna játékosaitól.

Bojan Brnovics mellett a hétközi, Szolnokkal vívott tesztmecscsen megsérülő Bernáth Csaba és Ronald Habi is kihagyta a nyírségi túrát, hasonlóan László Andráshoz, akit a Sopron venne kölcsön. Jeremiás Gergő esetében már nem indokolt a feltételes mód: a támadó a tavasszal a Diósgyőri VTK-t szolgálja.

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS - DVSC-AVE ÁSVÁNYVÍZ 2–2 (1–0)
Nyíregyháza, 400 néző. V: Veres
NYÍREGYHÁZA: Balogh Z. (Dobó V.) – Ambrusz (Vass), Popa, Zavics, Baksa (Sipos) – Bábik, Lakatos, Farkas B., Kanta Sz. – Lengyel (Fekete), Sztipánovics (Szilágyi)
DVSC-AVE: Csernyánszki – Nikolov, Éger, Komlósi, Virágh A. – Mészáros N., Virág B., Sándor T. (Saliga Z.), Dzsudzsák – Ferenczi, Bogdanovics
G: Kanta Sz., Sztipánovics, ill. Ferenczi (2)

BAKTALÓRÁNTHÁZA - DVSC-AVE ÁSVÁNYVÍZ 0–5 (0–2)
Nyíregyháza, 150 néző. V: Resán
BAKTALÓRÁNTHÁZA: Petranics – Szenes, Deák, Bodnár, Kozma A. (Illés) – Karkusz, Márkus, Rakóczi (Gdovin), Ignácz (Németh) – Kozma J., Szabó
DVSC: Tomic – Kiss Z., Máté P., Hegedűs Gy., Szatmári – Dombi, Vukmir (Ludánszki), Madar Cs., Halmosi – Rezes, Sidibe
G: Rezes (4), Madar Cs.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a magyar bajnokságot?

Legfrissebb hírek

„A nagy csapatok akkor lépnek elő, amikor a legjobban kell” – Luis de la Fuente a spanyolok háromgólos győzelme után

Foci vb 2026
27 perce

Pénteki sportműsor: nincs megállás a foci-vb-n, Fucsovicsra újabb kiemelt vár Wimbledonban

Minden más foci
27 perce

Damián Pedrosa: Az argentinok a jelenlegi formájukban megnyerhetik a vb-t; A spanyolok gond nélkül jutottak be a nyolcaddöntőbe

E-újság
30 perce

Egymás ellen játszik Cristiano Ronaldo és Modric – íme, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
39 perce

Párduc, oroszlán, gorilla nélkül – Deák Zsigmond jegyzete

Foci vb 2026
39 perce

Embernek paraguayi fiai – Farkas Norbert publicisztikája

Foci vb 2026
39 perce

Így örült a harmadik spanyol gólnak Lamine Yamal öccse a lelátón

Foci vb 2026
43 perce

Lamine Yamal lett a Spanyolország–Ausztria meccs legjobbja

Foci vb 2026
57 perce
Ezek is érdekelhetik