Harcban a rasszizmus ellen

B. A., K. Zs.B. A., K. Zs.
2006.02.01. 01:31
Címkék
„Segítsenek nekünk!” – fordult a világ és az európai labdarúgás irányító szerveihez Issa Hayatou, az Afrikai Labdarúgó-szövetség (CAF) elnöke a minap. Leleplezni és elítélni a labdarúgásban és környékén garázdálkodó rasszistákat, elejét venni a bőrszín szerinti megkülönböztetésnek – nagyjából ezt kérte kollégáitól a kameruni sportdiplomata két hete, az Afrikai Nemzetek Kupája rajtja előtt.

Sepp Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke sietett azonnal támogatásáról biztosítani az afrikai szervezet első emberét. „Elviszik a legjobb labdarúgókat Afrikából, dörzsölik a tenyerüket, milyen jó üzletet kötöttek, de amikor arról van szó, hogy cserébe támogatni kellene Afrikát, vonakodnak lépni. Ezen változtatni kell, sokkal jobban kell tisztelnünk egymást!” – ostorozta Blatter az európai klubokat.

Most az öreg kontinens következik: szerdán a barcelonai Camp Nouban az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elindítja „Együtt a rasszizmus ellen” című kampányának második szakaszát. (Az első akciót 2003 márciusában, a Chelsea Stamford Bridge-i bázisán hirdette meg az UEFA.)
„A rasszizmusnál aljasabb kifejezési formája aligha létezik az emberek közötti egyenlőség tagadásának. Nincs helye a társadalomban, a labdarúgásban meg különösen nincs, hiszen egy csapatban mindenkire egyformán szükség van a jó eredmény eléréséhez. Az UEFA úgy döntött, hogy a maga eszközeit latba vetve mindent megtesz a labdarúgás megtisztítása érdekében” – vezette fel a konferenciát Lennart Johansson, az európai szövetség elnöke. A barcelonai rendezvény megszervezéséért sokat tett a FARE, a „Futball a rasszizmus ellen európai szervezete”, valamint az utóbbi években több, rasszista megnyilvánulást kivizsgálni kényszerülő spanyol szövetség.

Kérdés, hogy az ismételt figyelemfelkeltésen túl megfogalmaznak-e konkrét intézkedéseket. Például olyat, amilyet a közelmúltban Per Ravn Omdal UEFA-alelnök helyezett kilátásba: három évre is száműzik az európai porondról azt a klubot, amelynek szurkolói rasszista megnyilvánulásokkal alázzák meg az ellenfél játékosait.

A Fradi-igazgató utazik

Magyarországot a Ferencváros, a zöld-fehér klubot Tepszics Ignác sportigazgató képviseli a barcelonai tanácskozáson. Mint emlékezetes, a közelmúltban a Fradi többször felemelte hangját a rasszista viselkedés ellen. 2004 őszén nagy sikert aratott a „Hallgattassuk el a rasszizmust!” szlogenű kampány – az európai szövetség elismerését fejezte ki, a Magyar Olimpiai Bizottság fair play díjat adott át a klubnak –, tavaly ősszel pedig „Adj piros lapot a rasszizmusnak!” elnevezéssel zajlott újabb akció az FTC–Diósgyőr bajnokin. „Ha a világbajnokság kapcsán közös európai fellépés lesz a tavasszal, akkor természetesen csatlakozunk. Mindenképpen folytatni akarjuk a küzdelmet!” – jelentette ki Tepszics Ignác.
Legfrissebb hírek

A Szeged korábbi spanyol légiósa lesz 2027-től a PSG vezetőedzője

Kézilabda
5 perce

Francia utánpótlás-válogatott védőt igazolt a Liverpool

Angol labdarúgás
26 perce

Miamiban lazít Cristiano Ronaldo menyasszonya

Foci vb 2026
30 perce

Videoton: Amerikában bejegyzett cég nyerte a klub értékesítésére kiírt pályázatot

Labdarúgó NB II
35 perce

Halálos áldozatokkal járt a mexikói örömünnep

Foci vb 2026
56 perce

MotoGP: Jorge Martín és Ogura Ai jövőre a Yamaha gyári csapatánál versenyez

Egyéb autó-motor
1 órája

Deschamps: Még nem tökéletes minden

Foci vb 2026
1 órája

A Fluminense támadója és Haidara is pályára léphet a ZTE-ben

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik