Erőltetett menet Belgiumban

K. I.K. I.
2006.02.05. 02:51
Címkék
Az Újpest megállapodott az argentin Lucas Cariatival: a támadó korábban már meggyőzte a szakmai stábot arról, hogy helye van a lila-fehérek keretében, s most a klub elöljáróival is sikerült megállapodnia, így az Argentinos Juniors labdarúgója a IV. kerületben folytatja pályafutását.
A légiós hazautazott, hogy elintézze a magyarországi munkavállalásával kapcsolatos iratokat, és a jövő héten csatlakozik új együtteséhez. Tehát Lucas Cariati is elutazhat Belgiumba február 11-én, amikor az Újpest edzőtáborozni indul. A lila-fehérek hat napot töltenek majd Brüsszel mellett, ahol az edzésmunka mellett meccseket néznek meg, illetve játszanak. A helyszínen tekintik meg a Genk– Gent és a St. Truiden–FC Bruges bajnokit, ezt követően megmérkőznek a belga St. Truiden – itt futballozik a 10-szeres válogatott Hajnal Tamás – és a Liérse gárdájával, valamint a holland Sparta Rotterdammal. A három edzőmeccset három nap alatt játssza le az együttes.

Szombaton az Újpest második csapata – kiegészülve Kovács Zoltánnal, aki a korábbi térdsérülése miatt nem vesz részt a vasárnapi teremtornán (írásunk a 4. oldalon) – az Intergrál-DAC együttesével mérkőzött. A találkozón sokáig vezetett az Újpest, éppen Kovács Zoltán góljával, ám végül a hosszabbításban egyenlíteni tudott az NB II-es csapat.

ÚJPEST-INTEGRÁL-DAC 1–1 (1–0)
Megyeri út, 200 néző. V: Csák
ÚJPEST: Györök – Tolnai, Végh A., Vaskó, Mészáros – Dabasi (Simon), Lettrich – Kőhalmi, Freud, Vituska (Orlóczki) – Kovács Z.
INTEGRÁL DAC: Horváth T. – Máté, Fajkusz (Keszei), Császár, Kovács H. – Orovecz (Csikós), Imrik, Csintalan, Kovács L. (Ladiszlaidesz) – Czetti (Kertész), Laki
G: Kovács Z., ill. Imrik

Szavazás

Melyik csapat nyeri a magyar bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Videó: Diop a 91. percben mentette hosszabbításra a hollandok elleni meccset

Foci vb 2026
18 perce

Egy-egy gól Hollandiától és Marokkótól – jöhet a hosszabbítás!

Foci vb 2026
37 perce

Megható jelenet: Gakpo betalált Marokkó ellen, majd minden érzelem előtört belőle gyermeke elvesztése miatt – videó

Foci vb 2026
51 perce

„Ha ez szabálytalan, akkor az Arsenal nem lenne bajnok” – Klopp a németek elvett góljáról

Foci vb 2026
1 órája

Összesen 7 lövés, de 3 nagy védés a félidőben

Foci vb 2026
1 órája

Elkezdődött a Hollandia–Marokkó mérkőzés

Foci vb 2026
2 órája

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Hollandia–Marokkó 1–1

Foci vb 2026
2 órája

Videón a paraguayi csoda – így esett ki az idei vb első tizenegyespárbajában Németország

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik