Pető Zoltán bosszankodik, mert magyarázkodnia kell

K. I.K. I.
2006.02.08. 00:13
Címkék
Belgiumban áll a bál. Az internetes portálok és az újságok tele vannak a legújabb bundabotránnyal, amelynek a vádak szerint az egyik vezéralakja Gilbert Bodart, a La Louviére edzője.
Csapatának két mérkőzését hozták kapcsolatba a kínai fogadómaffiával: a Gent–La Louviére mérkőzést legalább két góllal kellett menyernie a hazai együttesnek, és 3–0 lett vége; a Bruges elleni mérkőzést pedig 0–0-s félidő után nagy különbséggel kellett elveszítenie, és gól nélküli első félidő után 4–0 lett az eredmény. A sport.be internetes oldal szerint a legújabb érintett mérkőzés a Charleroi–FC Brussels találkozó, amely 1–0-ra végződött, és számunkra azért érdekesebb az előzőeknél, mert Pető Zoltán a vendégek futballistája. A portál szerint 600 ezer eurót (150 millió forintot) tettek fel a Betfair irodánál a hazaiak győzelmére, ez pedig Belgiumban gyanús. Pető Zoltán és csapattársai viszont nem foglalkoznak a vádakkal.

„Az elmúlt időszakban senki sem keresett otthonról, de tudtam, hogy most megszólal majd a telefonom – mondta Pető Zoltán. – Én is olvastam a híreket az interneten, de higgye el, minket nem érdekelnek ezek a híresztelések. Aki ekkora összeget tett fel a mérkőzésre, az nem normális, vagy nagyon bízik a vakszerencsében. A Charleroi emberhátrányban volt a mérkőzésen, és a nyolcvanegyedik percben szerezte meg a győztes találatot úgy, hogy ezt megelőzően egyik csapatnak sem volt nagyobb gólszerzési lehetősége. Ha valóban előre megbeszélték volna a végeredményt, biztosan nem ez a szerencsés találat dönt. Még egyszer hangsúlyozom: a mi csapatunknál senki sem foglalkozik ezzel a kérdéssel.”
Legfrissebb hírek

Van Gerwen, Price és a többiek: ismét Budapestre jönnek a darts legjobbjai

Egyéb egyéni
17 perce

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
25 perce

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
45 perce

Az Újpest közös megegyezéssel szerződést bontott védőjével – hivatalos

Labdarúgó NB I
58 perce

Meghúzzák a nadrágszíjat a másodosztályban

Labdarúgó NB II
1 órája

Naby Keita az NS-nek: Mohamed Szalah nagyszerű ember, a legjobbakat kívánom neki, de nem most

Európa-liga
1 órája

Atlétika: hihetetlen izgalmak után, országos csúccsal Eb-döntős a 4x400-as magyar váltó! – videó

Atlétika
1 órája

Vizes Eb: Sárkány és Betlehem döntős 1500 gyorson – videók

Úszás
1 órája