Pénzbüntetés a tél miatt

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2006.02.11. 03:19
Címkék
Három, egyenként 40 000 eurós (tízmillió forintos) büntetés kiszabásával a liga gondoskodott arról, hogy lehetőleg teljes fordulót rendezzenek a hét végén a Ligue 1-ben. Mint azt lapunk is jelezte, a tél és a fagyott, rossz talaj miatt az idén már több mérkőzést elhalasztottak, amiből meglehetősen hangos sajtóvita kerekedett.
Florent Malouda védôként és csatárként is megállja a helyét
Florent Malouda védôként és csatárként is megállja a helyét
Florent Malouda védôként és csatárként is megállja a helyét
Florent Malouda védôként és csatárként is megállja a helyét
Florent Malouda védôként és csatárként is megállja a helyét
Florent Malouda védôként és csatárként is megállja a helyét
A konklúzió lehangoló. „Nyolc évvel a világbajnokság után némely stadionunk elkeserítően elavultnak tűnik, és az összehasonlítás csak nyáron lesz igazán kínos, amikor látjuk majd, milyen pazar arénákat húztak fel Németországban” – állapította meg a L’Équipe. A sportnapilap ugyanakkor felvetette, rövid távon megfelelne, ha szakítanának az eddigi gyakorlattal, és jobb lenne késő este helyett délután rendezni a mérkőzéseket, ahogyan az angolok, a németek és az olaszok teszik.

A televízió azonban nagy úr, a liga a kezdési időpontokat nem változtatta meg, ellenben kirótta a fent említett büntetéseket: a Monaco a rosszkor elvégzett talajcsere, a Strasbourg a hó elleni rossz védekezési taktika (fűtés helyett letakarták a pályát), a Nantes pedig a talaj idő előtti kitakarása miatt fizethet.

A listavezető Lyon is megrövidült egy meccsel, részben ezért nem nyert bajnokit immár egy hónapja. A két döntetlen miatt előnye 14-ről kilenc pontra csökkent, ám Grégory Coupet szerint nincs ok a pánikra. „Ezek az eredmények csak azt bizonyítják, hogy mi is esendő emberek vagyunk. Voltak problémáink, több edzésünk is félbeszakadt a rossz idő miatt, sérültjeink is vannak” – mondta a kapus.

A sérülések miatt az egyébként is nehéznek ígérkező lensi meccsen fura felállásban játszik majd a bajnok: az igencsak támadó szellemű Florent Malouda lesz a balhátvéd! „Egész héten ennek megfelelően gyakoroltam, különben sem ismeretlen a feladat, játszottam már védőt. Eddig a támadás volt az első számú feladatom, de védekeznem is kellett; most fordul a sorrend” – jelezte felkészültségét a játékos.
Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
6 perce

NFL: visszavág a Seahawks a Patsnek és megnyeri a Super Bowlt? – vendégünk Kun Zsolt „Maka”

Amerikai sportok
19 perce

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
22 perce

Az első 100-szorosok, 3. rész, Didier Deschamps: mindenki Abel Xavier kezezésére emlékszik

Képes Sport
38 perce

Sportlövészet: kezdődik az U16-os és U18-as Eb Burgaszban

Utánpótlássport
41 perce

A Salzburg sportigazgatója Redzicről: Gyors és tanulékony!

Légiósok
1 órája

Két sportcsatorna, helyszíni stábok, ingyenes online közvetítések – így közvetíti a közmédia a téli olimpiát

Egyéb egyéni
1 órája

NBA: olimpiai és világbajnok kosarassal erősített a Cleveland

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik