Kiharcolták a továbbjutást

B. A.B. A.
2006.02.19. 03:41
Címkék
A csütörtöki, több mint tizenhat órás buszút után pénteken ráfért a pihenő a debreceni lányokra. Rácz Emesének azonban nagyobb gondja is volt,: az irányítót vírusos betegség kapta el.
A debreceni Dagmara Stuparicovára nagyon figyeltek a lengyelek
A debreceni Dagmara Stuparicovára nagyon figyeltek a lengyelek
A debreceni Dagmara Stuparicovára nagyon figyeltek a lengyelek
A debreceni Dagmara Stuparicovára nagyon figyeltek a lengyelek
A debreceni Dagmara Stuparicovára nagyon figyeltek a lengyelek
A debreceni Dagmara Stuparicovára nagyon figyeltek a lengyelek

A játékos szombaton jelezte Bíró Imrének, hogy mindenképpen játszani akar, s mint később kiderült, jól tette, hogy így döntött, hiszen védekezésben és támadásban is remek teljesítményt nyújtott. Otthon érezhették magukat a magyar csapat játékosai, a lelátón száz magyar szurkoló biztatta a Lokit. A lubliniak az első játékrész hajrájáig nem tudtak lefaragni a hátrányukból. A szünet előtt aztán megléptek két góllal a hazaiak, de a litván Ruta Latakaité vezérletével nagy rohamot vágtak ki a debreceniek, s így egálnál vonulhattak pihenőre a csapatok.

A második játékrészt kettős emberelőnyben kezdték a házigazdák, s öt perc alatt négy góllal léptek meg. A debreceniek időt kértek, s az edzői tanácsok hatásosak voltak, hiszen nem nőtt tovább a különbség, sőt belül az utolsó tíz percen újra döntetlenre állt a mérkőzés. A lengyelek a győzelmet megszerezték, így legalább némi sikerélménnyel búcsúztak a kupától. A Debrecenben egy hétméteres erejéig pályára lépett a részleges bokszalag-szakadása után lábadozó Szűcs Gabriella is, s ezúttal az sem bántotta igazán, hogy kihagyta a „jutalombüntetőt”.

SPR ICOM LUBLIN (lengyel) - DEBRECENI VSC 27–23 (13–13)
Chelm, 800 néző. V: Leifsson, Palsson (izlandiak)
LUBLIN: Chemicz – DAMIECKA 5, D. Malczewska 4, Kamelina, Duran 2, LISOWSKA 9 (6), Rola 2. Cs: Korabawa (kapus), ALEKSANDROWICZ 4, Hipnarowicz 1, Lipska, E. Malczewska. Edző: Edward Jankowski
DVSC: VOROZSCOVA – Kereki 2, LATAKAITÉ 7, RÁCZ 2, Caltíková 1, ORBÁN 6 (3), Stuparicová 4. Cs: Kiss É. (kapus), Sopronyi 1, Soós, Szűcs G. Edző: Bíró Imre
Az eredmény alakulása. 20. p.: 8–7.35. p.: 18–14. 45. p.: 22–21. 50. p.: 22–22. Kiállítások: 8, ill. 12 perc
Hétméteresek: 7/6, ill. 4/3
Továbbjutott: a DVSC 47–43-as összesítéssel

Mestermérleg
Edward Jankowski:– Debrecenben vesztettük el a párharcot..
Bíró Imre: – Nem a technikai, illetve taktikai elemek tökéletes megvalósítása jellemezte a meccset, hanem a küzdelem. Nyugodtan mondhatom: kiharcoltuk a továbbjutást.
Legfrissebb hírek

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
4 perce

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
8 perce

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
11 perce

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
13 perce

Izgalmas meccsen verte a Fradi az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
27 perce

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
42 perce

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
59 perce

Az Al-Ahli sem okozott gondot a Veszprémnek a klub-vb-n

Kézilabda
1 órája