Lékó Péter remek rajtja sötéttel

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
2006.02.20. 04:29
Címkék
Különös verseny ez. A teljesen európai mezőnynek egyetlen torna során kétszer kell megküzdenie az időeltolódással, hiszen miután a versenyzők befejezik az első kört a mexikói Moreliában, máris utazhatnak vissza a spanyolországi Linaresbe, ahol a visszavágókat tartják.
Lékó Péter sötéttel is nyerni tudott
Lékó Péter sötéttel is nyerni tudott
Lékó Péter sötéttel is nyerni tudott
Lékó Péter sötéttel is nyerni tudott
Lékó Péter sötéttel is nyerni tudott
Lékó Péter sötéttel is nyerni tudott
Hogy az első átállás okozott-e gondot valakinek, azt nem tudni, mindenesetre tény, hogy a nyitó fordulóban a négy partiból három eldőlt, ez pedig nem túl gyakori.

Lékó Péter a spanyol Francisco Vallejo Pons ellen kezdett, sötéttel. A klasszikus időbeosztású játszmákat figyelembe véve a magyar nagymester és az ellenfele legutóbb tavaly, ugyanezen a versenyen találkozott, és akkor mindkét összecsapásuk remivel zárult.

Szombaton eldőlt a csata. Lékóra rá sem lehetett ismerni, másodhúzóként is rendkívül agreszszívan lépett fel. Vallejo Ponsnak arra sem volt esélye, hogy legalább egy kicsit megszorongassa a magyar ranglistavezetőt. Ezért rögtön az első időellenőrzésnél – 40. lépés – be is szüntette az ellenállást.

A nagy rangadón az orosz Pjotr Szvidler legyőzte a világbajnok bolgár Veszelin Topalovot, és az örmény Levon Aronjan is az azeri Tejmur Radzsabovot. Csak a francia Etienne Bacrot és az ukrán Vaszilij Ivancsuk osztozott meg a ponton. Vasárnapi lapzártánk után ért véget a második forduló, ezen Lékó Péter a világos figurákat irányíthatta Radzsabov ellen.
Legfrissebb hírek

Női NB I: idegenben ütötte ki a Fradi a Szekszárdot

Labdarúgó NB I
7 perce

Feszült végjáték után a Veszprém legyőzte a Füchse Berlint, és gyakorlatilag bejutott a klub-vb döntőjébe

Kézilabda
9 perce

Michael O'Neill: Tóth Balázs remek kapus, de a gyengeségeit is ismerem

Magyar válogatott
10 perce

ICEHL: az FTC ellen szerezte meg első győzelmét a Salzburg

Jégkorong
21 perce

Asztalitenisz: András Csaba újabb sikere párosban

Egyéb egyéni
37 perce

Videó: bő 20 percet kapott a bokáig érő hajú játékos, két ellenfelet kiállítottak róla

Minden más foci
50 perce

Női kézilabda: a norvégverő Dánia nyerte az Eurokupát

Kézilabda
53 perce

Junior GP: 17. és 29. helyezés Batumiban

Utánpótlássport
1 órája