Lékó Péter szalonremije

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
2006.02.22. 02:25
Címkék
Fantasztikus rajtot vett Lékó Péter a hagyományos linaresi szupertorna mexikói állomásán. Az első két partiját megnyerte (Francisco Vallejo Ponst és Tejmur Radzsabovot késztette megadásra), és ezzel az élre állt.Pjotr Szvidlerrel együtt. Ráadásul az orosz nagymester egyik áldozata a világbajnok Veszelin Topalov volt. Az tehát hamar világossá vált, hogy a verseny elején ez a két játékos sakkozik a legjobb formában. Azt is biztosra lehetett venni, hogy a hétfői játéknapon legalább az egyikük búcsút mond a százszázalékos mérlegének, hiszen egymás ellen ültek asztalhoz. Lékó Péter a sötét figurákat vezette. A parti nem okozott túl sok izgalmat, mert bár Szvidler kisebb előnyt csikart ki, Lékó szép fokozatosan behozta a lemaradását. A 21. lépéspár elérkeztével pedig a felek úgy látták jobbnak, ha megegyeznek a döntetlenben.Ez a kör az előző két fordulóval ellentétben nem a győzelmekről marad emlékezetes. Az összes parti remivel ért véget, ez pedig azt jelenti, hogy az összesítésben semmi sem változott, tehát továbbra is a Lékó, Szvidler páros áll az élen, fél ponttal megelőzve az ukrán Vaszilij Ivancsukot.Kedden szünnap volt, szerdán Lékó világossal Ivancsuk ellen játszik.23. SZUPERTORNA, MORELIA–LINARES
Átlagértékszám: 2732, XX. kategória. 3. forduló: Szvidler (orosz, Élő-pont: 2765)–Lékó Péter (magyar, 2740) döntetlen, Bacrot (francia, 2717)–Vallejo Pons (spanyol, 2650) döntetlen, Aronjan (örmény, 2752)– Topalov (bolgár, 2801) döntetlen, Radzsabov (azeri, 2700)–Ivancsuk (ukrán, 2729) döntetlen. Az állás: Lékó és Szvidler 2.5-2.5 pont, Ivancsuk 2, Bacrot és Aronjan 1.5-1.5, Topalov 1, Radzsabov és Vallejo Pons 0.5-0.5
Legfrissebb hírek

Női NB I: idegenben ütötte ki a Fradi a Szekszárdot

Labdarúgó NB I
8 perce

Feszült végjáték után a Veszprém legyőzte a Füchse Berlint, és gyakorlatilag bejutott a klub-vb döntőjébe

Kézilabda
10 perce

Michael O'Neill: Tóth Balázs remek kapus, de a gyengeségeit is ismerem

Magyar válogatott
11 perce

ICEHL: az FTC ellen szerezte meg első győzelmét a Salzburg

Jégkorong
22 perce

Asztalitenisz: András Csaba újabb sikere párosban

Egyéb egyéni
37 perce

Videó: bő 20 percet kapott a bokáig érő hajú játékos, két ellenfelet kiállítottak róla

Minden más foci
50 perce

Női kézilabda: a norvégverő Dánia nyerte az Eurokupát

Kézilabda
53 perce

Junior GP: 17. és 29. helyezés Batumiban

Utánpótlássport
1 órája