Folytatódik a versenyfutás

MEHMET BASARANMEHMET BASARAN
2006.03.20. 02:51
Címkék
A 25. fordulóban, bármilyen furcsán is hangzik, a Kayserispor otthonában rendeztek rangadót, a harmadik helyen álló hazai együttes ugyanis a negyedik Besiktast látta vendégül. A forduló nyitó mérkőzése remek játékot hozott, a Besiktas már a 7. percben vezetést szerzett a brazil Bobo fejes góljával, és ezzel végül meg is nyerte a találkozót.
A Fenerbahce ugyancsak idegenben nyert, meggyőző különbséggel. A listavezető szombat este lépett pályára az Ankaragücü ellen, és az első félidő végén bizony csak 1–1-es döntetlenre állt. Hanem a címvédő Fener a második félidőben remekül játszott, és az utolsó fél órában begyötört gólokkal 4–1-re felülmúlta ellenfelét.Vasárnap a Galatasaray tett róla, hogy a bajnoki versenyfutás továbbra is a lehető legizgalmasabban alakuljon. Az éllovas Fener mögé csak a rosszabb gólkülönbségükkel szoruló sárga-pirosak az Erciyesspor elleni gólgazdag összecsapáson tettek szert újabb három pontra. Többek között betalált a Cimbom veterán csatára, Hakan Sükür is, aki a szezonban korábban négyszer volt eredményes.Tóth Balázs együttese, a sereghajtó Malatyaspor négy forduló után tudott végre nyerni saját stadionjában – a házigazdák 1–0-s győzelemmel zárták a Rizespor elleni találkozót. Tóth Balázs kezdőként lépett pályára, a 88. percben sárga lapot kapott, a török sportsajtóban megjelent beszámolók szerint ezúttal átlagos teljesítményt nyújtott. Süperlig, 25. forduló
Kayserispor–Besiktas 0–1
Ankaragücü–Fenerbahce 1–4
Galatasaray–Erciyesspor 4–2
Malatyaspor–Rizespor 1–0
Manisaspor–Denizlispor 4–2
Gaziantepspor–Diyarbakirspor 2–0
Konyaspor–Ankaraspor 0–0
Sivasspor–Genclerbirligi 2–1
Trabzonspor–Samsunspor 2–1

Az élcsoport: 1. Fenerbahce 59 pont (64–24), 2. Galatasaray 59 (59–25), 3. Kayserispor 43, 4. Besiktas 42
Legfrissebb hírek

Caligula lova – S. Tóth János publicisztikája

Foci vb 2026
1 órája

Dárdai Pál az első négybe várja az Újpestet; Golomán György nem rossz szájízzel jött el a spanyol bajnokságból

E-újság
1 órája

Sziasztok! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Pénteki sportműsor: Nyíregyháza–Újpest meccsel rajt az NB I-ben

Minden más foci
1 órája

Gert Remmel: Ez a teljesítmény messze nem volt tökéletes, nehéz meccs vár ránk idegenben

Európa-konferencialiga
1 órája

Borbély Balázs: Összességében teljesen rendben volt ez a meccs

Európa-liga
1 órája

Kovácsik Ádám: El kell menni Görögországba, és nyerni kell

Európa-konferencialiga
1 órája

Kl-selejtező: Bolláék nyertek; a DVSC lehetséges ellenfelei gólgazdag meccsen ikszeltek

Európa-konferencialiga
2 órája